Idézetek filmekből
Mindenkiben van fény és némi sötétség is. A kérdés az, hogy melyik részre hallgatunk. Az jellemez minket.
A bujasággal és fösvénységgel is csak magunknak ártunk, nem két embernek, de a harag: a harag sokkal rosszabb, a harag minden bűn alja, és nem elég, hogy a harag elveszi az eszünket, de ha bekövetkezik, sok más embert is magunkkal ránthatunk.
- A világ egyre jobban zsugorodik. - A világ nem lett kisebb, csak egyre kevesebb.
A fájdalom, a veszteségünk fájdalma emlékeztessen mindnyájunkat, hogy bár távol élünk egymástól, és más-más nyelvet beszélünk, a szívünk együtt dobog.
Valahányszor elfog a bánat a világ állása miatt, a Heathrow repülőtér utasvárójára gondolok. Kezd elterjedni az az általános vélekedés, hogy a gyűlölet és a kapzsiság világában élünk. De én nem így látom. Nekem úgy tűnik, a szeretet mindenütt jelen van. Előfordul, hogy nem különösebben méltóságteljes vagy említésre méltó, de mindig ott van: apák és fiúk, anyák és lányok, férjek és feleségek, barátnők és barátok, régi cimborák. Mikor a gépek becsapódtak az ikertornyokba, tudtommal a halál előtt álló emberek telefonhívásainak egyike sem a gyűlöletről vagy bosszúról szólt. Mind a szeretet üzenetei voltak. Az az illetlen érzésem van,hogy ha jól körülnézünk, akkor igazából szerelem vesz körül minket.
Az ígéret szép szó, ha megtartják.
Nehéz dühösnek lenni, amikor oly sok szépség van a világban. Néha úgy érzem, hogy egyszerre látom mindet és túl sok: a szívem felduzzad, mint egy léggömb, és majd szétrobban. Aztán eszembe jut, hogy ellazuljak, és ne próbáljak meg belekapaszkodni. Aztán esőként rám hullik az egész és nem érzek mást, csak hálát hülye kis életem minden egyes percéért.
Senki sem az, aminek látszik. Vannak, akik inasok, és vannak, akik épp inasként dolgoznak.
Egy ember annyiszor mondja el a történeteit, hogy eggyé válik velük. Azok túlélik őt, s így ő maga is halhatatlan lesz.
Azt mondják, amikor meglátjuk életünk szerelmét, megáll az idő. Ez igaz. De azt nem mondják, hogy amikor ismét elindul, rettenetesen felgyorsul, hogy utolérje önmagát.
Minden ember meghal, de nem minden ember él igazán.
A változás természetes (...), és biztos, hogy befolyásolható. Csak rajtunk múlik, hogy milyen irányba.
Hogy hogyan és milyen tempóban habzsoljuk az életet, szinte mindig az életkorunk határozza meg. Ebben a versenyben már gyermekkorunktól rész veszünk, és soha nem állunk meg. Mintha minél előbb a végire szeretnénk érni. Ahogy érettebbek leszünk, alkalmanként lassítunk, hogy körülnézzünk és élvezzünk bizonyos pillanatokat. Ez a felnőtté válás biztos jele. Idős korunkban, amikor a tempó lelassul és a verseny a vége felé közeledik, időnk legnagyobb részét emlékezéssel töltjük, és elcsodálkozunk azon, hogy vajon hová is rohantunk annyira.
Az ifjúkori szerelemhez nincs fogható. Erőt ad olyan dolgokhoz, amikhez különben nem lenne bátorságunk. Sebezhetővé tesz, és arra buzdít, hogy tárd ki a szíved, hogy többet adj, mint valaha, hogy szerelmes versekbe illő, szívből jövő érzelgősségeket mondj. A szerelem minden mást feledtet, kivéve a szerelmet, azt az egyetlen dolgot, amiért érdemes élni, szerelmed tárgyát. A szerelemtől ihletve hegyeket mozgatunk meg, nagyszerű dolgokat teszünk, de el is vakíthat minket, hogy elfelejtünk mindent és mindenkit, még önmagunkat is.
Michelangelo szerint akkor tudjuk eldönteni egy szoborról, hogy melyek a nélkülözhetetlen részei, ha ledobjuk egy hegyről. A felesleges részek úgyis letörnek róla. Néha az élet is pont ilyen, letaszít minket a hegyről. Amikor leérünk az aljára, csak a fontos dolgok maradnak velünk, és tisztán látunk, amikor kitartunk amellett, amit tudunk.
Facebook
Pinterest