Idézetek filmekből
Csak akkor tudsz túllépni valakin, ha találsz olyasvalakit, aki iránt több érdeklődést tanúsítasz.
Ha különleges akarsz lenni, egyedül kell maradnod.
Isten nem létezik. Az istenségek a primitív kultúrák válaszai a természeti jelenségekre.
Minden ott ér véget, ahol elkezdődött, és minden ott kezdődik, ahol egyszer véget ért.
Van, hogy évekre szeretnénk megállítani a pillanatot és van, hogy évekig várunk egy pillanatra, de olyankor nem várnak velünk. Egyedül maradunk, magunkban, a saját igazságunkkal. Lehetetlenül remélve, hogy az fog győzni, de mindig csak veszít. Azután egyszer csak elérkezik a pillanat, de addigra az a pillanat már sorsfordító is lehet, és amit elvesztettnek hittünk, újra felbukkant előttünk. Amit addig átoknak gondoltunk, az ellenkezőjére fordul, és azok között találsz új családra, akik veled együtt elvesztették azt.
- Mi bajuk van a szabadsággal? Ez az élet értelme. - Igen, ez az élet értelme, úgy van, de beszélni róla és annak lenni, két különböző dolog. Nehéz annak lenni, ha az embert adják-veszik, mint a vásárban. Ezért sohase mond senkinek, hogy nem szabad, mert akkor azonnal meg akarnak ölni, és be akarják bizonyítani az igazukat. Csak lökik a dumát, és beszélnek az egyén szabadságáról, de ha látnak egy szabad embert, attól megijednek.
Elgondoltam már én sokszor, mi minden tudománya van a parasztembernek. Tudja, mikor kell szántani, vetni, aratni. Tudja, mire jó a mezőnek füve, virága. Tudja a csillagok járását, az idő fordulását, építi házát, megcsinálja mindenféle kézhez való szerszámát.
A csalódottság a nyuszik haragja. Nem kell mindent szelíden viselned, olykor nem gáz, ha bepipulsz.
Legyenek pozitív gondolataink, hiszen a gondolatainkból lesznek a szavaink. Legyenek pozitív szavaink, hiszen szavainkból lesznek cselekedeteink. Legyenek pozitív cselekedeteink, hiszen cselekedeteinkből lesznek szokásaink. Legyenek pozitív szokásaink, hiszen szokásainkból lesz életstílusunk. Legyen pozitív életstílusunk, hiszen életstílusunk lesz a végzetünk.
Időről időre azt álmodom, hogy repülök. Úgy kezdődik, hogy szélsebesen rohanok, mint valami szuperhős, aztán a talaj egyre rögösebb és meredekebb lesz, és végül már olyan gyorsan futok, hogy a lábam nem is éri a földet. Aztán csak lebegek, olyan hihetetlen, elképesztő érzés, szédületes... szabad vagyok, biztonságban vagyok, de aztán rájövök, hogy teljesen magamra maradtam... és felébredek.
Az emlékezés kín, csak gyötröd vele magad!
Amilyen nehéz feljutni a csúcsra, olyan könnyű lezuhanni onnan. Lehet, hogy sokan segítenek odakerülni, de mind eltűnnek, ha levisz az utunk. Aki addig a kezét nyújtotta, olyankor már visszahúzza és elfordítja a fejét. Amikor a hátad mögött döntenek el valamit, a fények nem lassan, hanem azonnal kialszanak.
Van, hogy az ember onnan szeretné folytatni az életét, ahol megtört, de visszatartja egy kéz, és hiába tudja, miért, nem tehet ellene semmit, nem tudja eltüntetni azt a kezet vagy inkább a gazdáját. Ezért aztán, ahogy menekülne az ember, a kéz úgy húzza egyre jobban vissza, és képtelen ellenszegülni.
Jobb szeretem nem tudni, melyik perc az utolsó. Halandó életünk minden egyes nyomorult pillanata ettől válik oly értékessé.
A Földön az emberek a "szemet szemért, fogat fogért, életet az életért" elvet követik. Az egész világegyetemben tudják, hogy ez ostobaság. A földiek közül hiába jött erre rá Krisztus vagy Buddha, ha a kutyát sem érdekli... emberek, nehéz elképzelni, hogy húztátok ki idáig!
Facebook
Pinterest