Idézetek filmekből
Ami igazán a belsődből jön, az mindig helyes.
Vess egy pillantást magadra egy tükörben! Ki néz vissza rád? Az, aki lenni szeretnél? Vagy olyasvalaki, akinek lenned kellett volna? Az az ember, aki lenni akartál, de nem sikerült? Azt mondja valaki, hogy képtelen vagy rá, vagy nem leszel az? Pedig lehetsz! Higgy abban, hogy a szerelem körülötted ólálkodik! Hidd el, hogy az álmok valóra válnak, minden nap, mert így van!
A barátok kemények tudnak lenni veled. Lehet, hogy többet várnak tőled, mint az idegenek. Az idegenek leginkább úgy látnak, ahogy szeretnéd, hogy lássanak, de a barátaid nem csaphatod be. Ez teszi őket baráttá.
Ha azt hiszed, hogy egy hasonlóval elfeledheted az elsőt, nagyon is tévedsz.
- Mégis mikor öregedtünk meg? - Én mindig öreg voltam, Ben. De tudod mit? Nem is bánom! Ha fáj valamim, legalább használtam. Már nehéz felmenni a lépcsőn, de csak azért, mert sokat másztam fel rajta ahhoz a férfihoz, aki szeretett. Itt-ott van néhány ráncom, de csak azért, mert oly sokszor rám mosolygott a nap. Azért nézek ki így, mert hát ittam, és bagóztam, éltem, szerettem, táncoltam, énekeltem. (...) Megöregedni nem szégyen, Ben. Azt ki kell érdemelni.
Nagyon gyakran a vészhelyzetek hozzák össze igazán a családokat. (...) Persze ilyenkor derülnek ki a hibák is. Felszínre kerülnek olyan dolgok, amiket jobb lett volna titokban tartani. De ha kipattannak, nagyon nehéz lesz őket újra eltemetni.
Ha valaki meghal, akit szerettünk, egy ideig még szomorúak lehetünk, ameddig csak szükséges, de nem tarthatod magadban a szeretetet, amit iránta éreztél (...), mert a szeretet nem ér semmit, ha magadban tartod.
A zsenialitás olyan nagyság, amely örök lángként ég.
A múlt elmúlt. Nem kell magunk mögött hagyni, már eleve ott van.
Az éj börtöne nem enged, fogva tart, de a sötétből hálát adok az Istennek, hogy a lelkem meg nem tört. Az élet mért rám szenvedést, de én nem sírok, nem csüggedek, ha véres is e halánték, nem hajtom le fejemet, a haragon és könnyön túl árnyak prédája a lélek. Mégis, ha veszély tüze gyúl, láthatjátok, nem félek, utamon mi utolér, a csapásokat hárítom, én felelek lelkemért, a sorsom én irányítom!
A bor az összes illatával, aromájával, a könnyedségével, a testességével lényegében olyan, mint az ember, ezért is olyan nemes dolog. Nem a külsejét nézve, hanem az ízét megérezve ismered meg. Akkor ismered meg, ha magad mellett tartod, ha figyeled, ahogy változik, mert a hirtelen változás csalódást is okozhat, és inkább ott hagynád a palackban. Ezért aztán ki kell várni a megfelelő időt, nem könnyű, de érezni kell, hogy mikor jön el, majd pedig határozottan, ellentmondást nem tűrően kiszakítani az addigi közegéből. Ha pedig ez sikerül, akkor ahogy az embereknél, hagyjuk, hogy kiadja a lelkét. Aztán nézzük meg jó alaposan, mint amikor egy régi baráttól búcsúzunk, aztán boldogan köszönjünk el tőle.
Most, hogy ismerem a szerelmet, alkalmazkodni fogok mindenhez, ami vár rám. Hajlékony leszek, mint a szél, és mindent bátran fogok elviselni. (...) Az életnek minden esetben igaza van. A szívem nyitott, mint az ég.
Ha nem vigyázol valamire, nem érdemled meg, hogy a tiéd legyen.
Ha csodát látok, választ keresek.
Az élet természetes velejárója a búcsúzás.
Facebook
Pinterest