Idézetek a féltékenységről
Méreg a gyanú - Az íze nem is undok eleinte, De ha kissé megbolygatta már a vért, Úgy lángol, mint a kénbányák.
A "hiszti" és "féltékenység" között fontos kapocs van. El kell fogadnunk, a féltékenység többnyire hisztibe torkollik, és innen visszafelé is bizonyított, hogy a hisztinek pedig az oka, kiváltója, indítéka, eredete, szinte rendnek megfelelően a zöld szemű szörny, azaz a féltékenység.
Mondok valamit: végre én akarok lenni az a bizonyos másik! Legalább egyszer. Az a titokzatos és félelmet keltő másik. Az, akiről kapásból feltételezed, hogy szebb, fiatalabb, és persze vékonyabb, mint te. Az, akiről szentül hiszed, hogy sosem lép ki az ajtón smink és tűsarok nélkül. A másik, akinek nincs lelkiismerete, aki nincs tekintettel senkire (főleg rád nem), és aki pont a te pasidban kelti fel azt az érzést, hogy ő valami különleges. A legrosszabb esetben a pasi ezt el is hiszi. Szeretnék végre én veszélyt jelenteni valakire, ahelyett, hogy mindig én érzem magam veszélyben. Szeretném, ha lennének titkaim, ahelyett, hogy folyton csak kitalálok magamnak egy-kettőt. A fenébe is, miért vagyok mindig én az egyik, és soha nem a másik?
Veszett kutya fogánál gyilkosabb Méreg a féltékeny nő zsémbelése.
Nagyon régen volt, mikor erről beszéltél, akkor még nem vetted észre, hogy valahányszor kiejted az Angéla nevét, valami szúrás következik, mintha ezzel a névvel megadtad volna a jelt arra, hogy döfjek, s én döfök is, nem úgy, ahogy kellene, ahogy illik, nem szabályosan, csak úgy, hogy fájjon.
A szeretet a féltékenység súlya alatt könnyen változik gyűlöletté!
Ha bajba kerülsz vagy megbántanak, ne keseredj el, hanem válaszolj a kihívásra! Állj fel, és légy féltékeny! Még mindig jobb féltékenynek lenni, mint elkeseredni.
A féltékenység a köznépnek való. (...) Azoknak, akiknek csak ritkán és olyan kevés jut a gyönyör morzsáiból, hogy kénytelenek rajta úgy veszekedni és marakodni, mint koldusok egy darab kenyérhéjon.
A féltékenység (...) a világ legreménytelenebb börtöncellája. Ebbe a cellába ugyanis a fogvatartott saját magát zárja el. Nem erővel kényszerítették be. Saját maga lépte át a küszöböt, fordította rá belülről a kulcsot, majd dobta ki a rácsok résein. A fogvatartottnak persze csak el kell határoznia, hogy szabadulni akar, és máris szabadulhat. A börtöncella ugyanis a lelkében létezik. Ezt a döntést azonban képtelen meghozni. A lelke olyanra van keményedve, mint egy kőfal. Éppen ez a féltékenység természete.
A féltékenység olyanná tesz minket, mint egy kard, mely képes átvágni és szétválasztani azt, ami nem tartozik össze.
Mellkasom mélyében vasmarok szorítgatta csupasz szívemet. A féltékenység. Rühelltem ezt az érzést.
A féltékenység, tudja, rendszerint nem olyan ügy, aminek okai vannak. (...) Arra a tudatra alapozódik, hogy valaki úgy érzi, nem viszonozzák a szerelmét. És ezért az illető elkezd várni, figyelni, arra gyanakodik... hogy a szeretett személy valaki más felé fordul. Ami viszont szinte kivétel nélkül valóban meg is történik.
A féltékenység ravasz dolog. Néha úgy el lehet leplezni, hogy senki föl sem tételezné (...). Ám félelmetes erő tud lenni... nagyon is félelmetes.
Beleszeretsz egyfajta tökéletességbe, abba, amiért rajongsz. Aztán egyre inkább ki akarod sajátítani, gyanakszol éjjel-nappal, attól félsz, hogy elveszíted. Ez meggyötör és féltékeny leszel. Kezded azt hinni, hogy tőle függsz, hogy nélküle meghalsz. Most már annyira gyűlölöd, amennyire szereted.
Aki szerelmes, az féltékeny is.