Idézetek a felelősségről
Ha feladja az ember, soha nem tudja meg, lett volna-e ereje ellátni a feladatot.
A jövő világban az orvosok több életért felelnek majd, mint most mi, hadvezérek.
Ha az ember hozzászokik a luxushoz, hogy mindent többször ellenőrizzen, hanyaggá válik.
Nagyszerű dolog nagymamának lenni. Az embernek nincs szülői felelőssége.
- Az érzéseinkről nem tehetünk. - Nem, de felelősek vagyunk értük. Mi döntjük el, vállaljuk-e magunkat.
Az ítélet megkönnyebbülést jelent. Az ítélet feloldoz. Az ember úgy járja végig az életét, hogy nem mindig tudja, vajon helyesen cselekszik-e (...), és csak Isten utolsó ítéletéből derül ki pontosan, milyen életet is éltünk.
Mindennek ára van. (...) Senki se mérheti le előre a tettei súlyát. Általában csak utólag derül ki, miféle kényes egyensúlyok borulnak fel a döntésünk nyomán.
Minden személynek döntenie kell egy bizonyos pontnál, hogy a teremtő önzetlenség fényében fog járni, vagy a romboló önzés sötétségében. (...) Az élet ismétlődő és sürgős kérdése: "Mit teszel másokért?"
Amikor életről-halálról van szó, az embernek nem lenne szabad a maga jelentéktelen gondjával-bajával foglalkozni.
Az alázat óriási dolog. Emlékszem, a háború alatt a földalattiban mindenfelé fel volt mázolva a falakra egy jelmondat: "Minden rajtad áll vagy bukik." Gondolom, valami kitűnő pszichológus eszelte ki, de szerintem ez egy veszedelmes és káros gondolat. Merthogy nem igaz. Nem igaz, hogy az a bizonyos "minden", mondjuk, a Little-Blank-in-the-Marshban lakó Mrs. Blanken áll vagy bukik. És ha mégis elhitetik vele, az igen rossz hatással lesz rá. Miközben azon töri majd a fejét, hogyan is hasznosíthatná magát a világpolitikában, a gyereke lerántja magára a teáskannát, és leforrázza magát.
Hogyhogy felelős?! Megint ez az őrjítő hülyeség! Miért találnak ilyen nagy szavakat az emberek, hogy a megmagyarázhatatlant megmagyarázzák!
Semmi sincs annyira az ízlésem ellen, mint a könnyelműség az életben. A nők és a gyermekek megengedhetik maguknak a gondatlanságot, a férfiak nem.
Szeretned kell őt, mert ő hús a te húsodból, vér a te véredből, csont a te csontodból. Oltalmaznod kell őt, mert Isten azért adta két erős karod, hogy veszély óráján védőn tárd a feje fölé. Ráemlékezzél, hogy ő őrizetedre bízatott; nem élhetsz vissza bűn nélkül az ő alázatával és gyöngeségével. Ó, kedves testvérem, mily boldog büszkeség is a tiéd! Mától fogva nem élsz többé önző magányban. Minden órában magasztos feladat vár terád. Nincs szebb dolog a szeretetnél, hacsak az nem, hogy oltalmaznunk kell azt, akit szeretünk.
Sok beszélgetésem telt azzal, hogy megmondták, ki a hibás. Azt mondták, a hitetlenek miatt, a hívők miatt, a zsidók miatt, a cigányok miatt, a németek miatt, az oroszok miatt, az amerikaiak és a franciák miatt, a románok, a csehek és a szerbek miatt, és hogy a kínaiak miatt mindenképp, meg az arabok miatt és a gazdagok miatt, meg a hajléktalanok, és a munkanélküliek, meg a kormány miatt. (...) Kevesen mondták, hogy ők maguk miatt.
A jó szó, a mosoly, a kedvesség pénzembe nem került. Az emberben ott szunnyad ez a feneketlen kincsesbánya, amelyből vég nélkül adhatna a másiknak, a családnak, az országnak, a világnak, amellyel egy egészen más tudatszint felé indulhatnának tovább. Eltagadjuk ennek a végtelen kincsesbányának a létét, amikor azt gondoljuk, nem adhatok, nem adhatok, nekem sincs elég. Nemcsak pénzem nincs, gondolatom sincs, szeretetem sincs, humorom sincs, együttérzésem sincs, mosolyogni sem tudok, reményt és hitet adni sem tudok. Eltagadjuk saját gyógyító képességeinket, ha azt kérdezzük, mire menne vele, mi közöm hozzá, mi közöm nekem ahhoz, hogy ott mi történik, mikor itt is annyi a szenvedő?
Facebook
Pinterest