Idézetek az emberismeretről
Lehet szeretni, és lehet menekülni valakitől anélkül, hogy megérteném, és magyarázatot keresnék arra, miért csinálja azt, amit csinál. Ha arra várok, hogy megértsem, lehet, hogy megöl, mielőtt megérteném. Ilyenkor inkább menekülni kell, mint megérteni.
Miért van az, hogy az emberek mindig akkor hagynak magunkra, amikor végre lehetőségünk lenne megismerni őket?
Az emberek mind egy kicsit másféle életet élnek a fejükben, mint amilyen a valóságban adatott nekik. Mindenkivel előfordul, hogy magában azt gondolja, hogy "Bárcsak ezt mondtam volna", vagy "Bárcsak ezt csináltam volna". Ez teljesen független attól, hogy valaki mennyire sikeres az életben.
Felnőttként úgy járunk más emberek között, hogy nemigen vizsgáljuk meg őket közelebbről, mivel azt nevelték belénk, hogy törődjünk a magunk dolgával. Egy idő után néha még azoknak az arckifejezésében, hangulatában és külsejében folyton bekövetkező változásokat sem követjük, akiket a legjobban ismerünk. Jean Piaget svájci pszichológus szerint gyerekként kis tudósok vagyunk, elméleteket gyártunk a világról, aztán próbára tesszük őket. Ha ez így van, akkor csupán azért csiszolgatjuk tudósi képességeinket, hogy később elhanyagoljuk őket. Ahogy érünk, megtanuljuk, hogy viselkednek az emberek, és végül már sokkal kevésbé figyelünk oda arra, hogy mit is csinálnak az adott pillanatban. Kinövünk a nézelődésből. A kíváncsi gyerek lenyűgözve bámulja az utcán sántikáló idegent: később megtanítják neki, hogy ezt nem illik.
A nyugalomtól megőrülünk. A csendben zajt csinálunk, a békében keressük a szenzációkat. A telefont ki lehet kapcsolni, de a lelket lecsendesíteni nagyon nehéz. Pedig a nagy megoldások mindig a nyugalomban születnek.
Gyerekkorban másokat jónak vagy rossznak látunk - ez az egyszerű gondolkodás épp a legsérülékenyebb életkorban megvédi a kicsi és védtelen gyermekeket. A felnőtté válás során azonban már észrevesszük, hogy az emberek jók és rosszak is egyben, illetve jók, csak megvannak a hibáik és a rossz oldalaik. Többé-kevésbé tiszteljük őket, és a mi felelősségünk, hogy mit veszünk át tőlük, és mit nem.
Nem sok ember akad, aki kimondja azt, amit gondol, és azt teszi, amit mond.
Az emberek zöme olyan műveletlen, értelmetlen és elfogult, hogy még saját egészségüket, saját létérdeküket sem lehet rájuk bízni.
Könnyen kiszámítható ember volt, s azok közé tartozott, akiknek mindenük megöregszik, csak a szívük nem; az sosem lesz viseltes, mert sohasem volt mersze használni.
Valakit igazából a saját írásából és vallomásából ismerhetünk meg. Mert hírértéke van annak, hogy mit mond, vagy mit hallgat el magáról.
Az utazás, a promóció, a kapcsolatépítés könnyen életformává válhat, amit az ember egy idő után képtelen feladni.
A világ nagyon öreg, az emberiség nagyon fiatal.
Nem az a kérdés, hogy mit akarunk megtudni az emberekről. A kérdés az, hogy mit akarnak az emberek elmondani magukról.
Véghelyzetekben ismerszik meg az emberi minőség; akkor, amikor választás elé állítják az embert.
A jó abban, hogy közöljük valakivel, hogy meghal, hogy a prioritásaira koncentrál. Így kiderül, mi számít neki. Miért lenne képes meghalni.
Facebook
Pinterest