Idézetek a boldogságról
Nem könnyű boldogságra találnunk önmagunkban, csakhogy sehol másutt nem lelhetünk rá.
A boldogságnak nincs köze ranghoz és vagyonhoz: egyszerűen csak harmónia dolga.
Miben tévednek hát az emberek, noha mindannyian a boldog életre vágynak? Abban, hogy a rávezető eszközöket fogadják el helyette, s mialatt keresik, menekülnek előle.
Matematikai formulába öntötte a boldogságot: Va per Vá, azaz a valóság osztva a vágyakkal. Ebből az következik, hogy a boldogsághoz két út vezet: az ember vagy javít az őt körülvevő valóságon, vagy pedig lejjebb adja a vágyait. (...) Ha a valóságot elosztod a vágyakkal, akkor megkapod a boldogsághányadost. Ha viszont fordítva csinálod (a vágyakat osztod el a valósággal), akkor nem a boldogság ellenpárját kapod... hanem a reményt. (...) Ha a valóságot adottnak vesszük, akkor a vágyaknak nagyobbnak kell ennél lenniük, hogy megteremtődhessen az optimizmus. Másrészt viszont igaz, hogy a pesszimista olyasvalaki, akinek a vágyai kisebbek a valóságnál, mint az egyre kisebb törtszámok az osztáskor. Az emberi lét alapja, hogy ez a szám a nulla felé közelít, de sose éri el - a reményt sose adjuk fel, ugye? Visszajön csőstül, ha muszáj.
A boldogság nem visel külső jelvényt, hogy felismerhessük, olvasni kellene a boldog ember szívében; de a megelégedés kisugárzik a tekintetből, a viselkedésből, a hanghordozásból, a magatartásból, s mint egy átárad arra, aki észleli.
Nem kell a boldogsághoz semmi, uram, a boldogságot nem lehet akarni. Nem kell hozzá sem szivárvány, sem naplemente. Sem nyugalom, sem béke, sem beteljesült vágyakozás... a boldogság egyszer csak hirtelen elárad, betölt, nem tudni, mitől. Lehet, hogy éppen esik, kopog a tetőn, és attól jön a boldogság, és átsuhan, megáll itt, kicsit elidőz, majd továbbáll. Lehet itt épp akkor, mikor jön szomorúság, gyász, szürkeség, ború és eső. Kilátástalan eső. És lehet, hogy a kopogásától mégis boldogság lesz akaratlanul és véletlenül. Áll az ember valahol az út mellett elhagyatottan, vár valamire, sár van és eső és hideg, és mégis egyszerre, érthetetlenül boldogság van.
Az örömhöz nem alkalom kell, hanem tehetség.
Ez a boldogság: az életben fölfedezni a szépet, a harmóniát. A boldogságot magából építi fel az ember. Még ha az építőanyagot az életből bányássza is ki.
Elnézni a kukorica növekedését, a rügyek kipattanását, megpihenni az ekevas vagy a kapa fölött; olvasni, gondolkodni, szeretni, reménykedni, imádkozni - ezek a dolgok teszik boldoggá az embereket.
A boldogság egyik titka az, hogy tudomásul vesszük, milyenek vagyunk.
A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.
Azt mondják, a földi boldogsághoz a következők kellenek: legyen kit szeretnünk, legyen mit csinálnunk és legyen miben reménykednünk.
Különbség van aközött, hogy az embert valami boldoggá teszi, és aközött, hogy valami nem teszi boldogtalanná. A trükk éppen abban van, ha az embernek sikerül elhitetnie saját magával, hogy a kettő egy és ugyanaz.
Miért is nem vigyázunk jobban a boldogságra? Milyen meggondolatlanul bánunk vele, amikor azt hisszük, hogy örökké fog tartani!
A legszebb és legemlékezetesebb napok éppen azok, amelyeken sok csendes örömben van részünk, örömökben, amelyek úgy követik egymást, mint szálról lepergő tompa fényű gyöngyök, s nem azok, amikor valami remek, izgalmas vagy nagyszabású esemény történik.
Facebook
Pinterest