Idézetek a boldogságról
Sokan a boldogságot az embernél magasabb régiókban keresik, mások lejjebb, holott a boldogság emberi méretekre van kiszabva.
A boldogság a lábunk előtt hever. Csak le kell hajolni érte.
A boldogság soha nem cselekmény. Boldog ember nem cselekszik, hanem van; ezért boldog.
A vágyakkal alapvetően nincs gond, csak ha a boldogságodat ezek beteljesülésétől teszed függővé, mert akkor önsorsrontóvá válnak.
A boldogsággal úgy vagyunk, mint az órával: a legkevésbé bonyolult romlik el legkevésbé.
Ha azt hiszed, hogy a boldogság az emberekhez fűződő kapcsolataidból áll, akkor nagyon becsapod magad.
Egy szerény ember, ha batyujával vagy hátizsákkal gázol az áradó vízben, szomorú látvány, de nem olyan leleplező: látszik, hogy mindig közel élt a bajhoz, még ha mindenét elvitte is az ár, előbb-utóbb föl fog állni valahogy. De amikor az álboldogság dől össze, abban mindig van valami leleplező: mintha egy mesevilág díszleteit röpítené el a hurrikán, vagy öntené el a közönyös tengerár.
A boldog ember szeretete olyan, hogy osztozni akar annak a boldogtalannak a szenvedésében, akit szeret. A boldogtalan szeretete olyan, hogy már az is örömmel tölti el, ha a szeretett lényt örömben tudja, anélkül, hogy részesülne ebben az örömben, vagy akár óhajtana részesülni benne.
Csak azért lehetünk néha boldogok, mert nem általában vagyunk azok.
Hiszem, hogy az életet azért kaptuk, hogy növekedjünk a szeretetben; és hiszem, hogy Isten bennem van, ahogy a nap a fényben és az illat a virágban... Hiszek a lélek halhatatlanságában, mert halhatatlan vágyakat hordozok magamban.
Ha nem örülsz az apró dolgoknak, akkor igencsak szomorú ember lehetsz.
El kell képzelnie mindazt az örömöt, ami a jövőben fogja érni, amikor eléri az Igazi Gazdagságot. (...) De amikor azt mondom, hogy "elképzelni", akkor azt értem, hogy tényleg vizualizálni, lelki szemeink előtt látni kell ezeket a dolgokat.
Olyan csodálatos nap volt, hogy úgy gondoltam, kár felkelni.
A jó, a szép és a remény mindenben benne van, benne él. A felkelő nap sugarában, a kimondott szó erejében, egy édes kacagásban, akár egyetlen pillanatban.
Megtapasztalni a kedvességet annyi rosszindulat után, átélni, hogy egy kislánynak, aki bátrabb volt, mint hitte, az imái végül meghallgatásra leltek... Nem nevezhető ez boldogságnak?
Facebook
Pinterest