Idézetek anyák napjáról
Minden halandó. Az öröklét csak anyáknak adatott meg.
Hajnaltájban rétre mentem, harmatcseppet szedegettem, Pohárkába gyűjtögettem, nefelejcsem beletettem. Hazamentem, elpirultam. Édesanyám mellé bújtam, Egy szó sem jött a nyelvemre, könnyem hullt a nefelejcsre.
Hogyha virág lennék, ölelnék jó illattal; Hogyha madár lennék, dicsérnélek zengő dallal; hogyha mennybolt lennék, aranynappal, ezüstholddal, beragyognám életedet csillagokkal.
Anya kezét fogni jó, hogyha kutya jön, anya kicsit mosolyog, a kutya köszön. Anya kezét fogni jó, hogyha hull a hó. Egy szavára elkerül minden hógolyó.
Fáradt kezedre könnyesen hajolva Megköszönöm néked az életet, Az, álmaim s fehér szívedből nőtt Meséidet, a tündérszépeket.
Ébresztem a napot, Hogy ma szebben keljen. Édesanyám felett Arany fénye lengjen! Ébresztem a kertet, Minden fának ágát, Bontsa ki érette, Legszebbik virágát!
Anyukámat meglepem, de kicsi a tenyerem Nem fér bele annyi virág amennyire szeretem. Kis kezemmel mit adhatok? csak az egész világot; vagy tán, ami ennél is több, e néhány szál virágot.
Termő ékes ág, te, jó anya, életemnek első asszonya, nagy meleg virágágy, párna-hely, hajnal harmatával telt kehely.
Édesanyám: haja hó, nagy csendemen takaró. Szavam hullik, hó szakad, szállnak múltból madarak.
Édesanyám, harmat voltam: selyem rétre le is hulltam. Virágokat nevelgettem, hogy ezután néked szedjem. Harmat cseppje, eső szála, könnyű fényt vont a szirmára.
Adhat Isten néked kincset, gazdagságot, Rubintokat és gyémántot, márvány palotát, Adhat pénzt, ragyoghat rajtad drága ékszer, Csak egyet nem adhat kétszer, Édes jó anyát.
Csodálatos az, amit egy nő megbír! - Egy nő, aki anya; - egy anya, aki szeret.
Hogyha most tanulnék írni, és ha megint tudnék sírni, talán megfogadnám jó anyám szavát.
Te minden erőnél erősebb erő: anyai szeretet! Te emberi testbe öltözött napfény! Te Isten szívéből leszállott szent láng, haláltól nem félő, erős gyöngeség!
Anyámnak nem gyújtottam gyertyát. A fényt nem lehet megvilágítani.