Verseny
Senki nem akarja, főleg nem a média, hogy már a verseny közepén eldőljön, ki lesz a bajnok.
A díj nem azt jelenti, hogy én vagyok a világ legjobb természetfotósa. Inkább úgy mondanám, hogy én voltam a világ legeredményesebb természetfotósa ebben az évben a zsűri szerint.
Sok verseny megy el azon, hogy olyan dolgok miatt aggódik valaki, amelyeken nem tud változtatni.
Nem maga a verseny, hanem az edzések az igazi munka. A verseny már csak egy jutalom saját magunktól mindazért a munkáért, amelyet addig elvégeztünk.
Én nem akarok versenyezni. A jobb jegyért sem. És nem akarok a legjobb lenni. A legrosszabb akarok lenni. A leglassabb. Mert akkor senki sem fenyeget a hátam mögül.
Az ember alapvetően versengő lény, a versenyzés pedig lehetőséget nyújt arra, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. Az önmagunkkal szembeni küzdelem erős motiváló erő, de a versenyzés másokkal még ennél is erősebb inger.
Mindig reálisan kell felmérni az erőviszonyokat. Ha a játszmában egyformán gyengék az ellenfelek, akkor nem érdemes gyötörnünk egymást. Hát még akkor, ha egyformán erősek.
Ahhoz, hogy valaki győzzön, másnak veszíteni kell. Ahhoz, hogy valaki győzzön, kell az is, hogy korábban elveszítsen valamit.
A versenyzés fanatikusoknak való. Csak az fogjon bele, aki úgy érzi, erre született, s készen áll mindent megtenni a sikerért.
A célszalag, amit átszakítunk, nem az, amit az önkéntesek tartanak, hanem az, amit álmainkban felállítottunk.
Mit jelent győzni? Mi az igazi győzelem? Mi az, amitől a célvonal átlépésekor libabőrös leszek, olyan, mintha lebegnék, nem bírom visszatartani a könnyeimet, fel akarok kiáltani, és egyszerre szeretnék elfutni és a földre roskadni? Mitől érzem mindezt ezen a buborékon belül? Az igazi győzelem nem a célszalag átszakítása, nem az, amikor megpillantom a nevem az eredményjelző táblán, nem az, amikor fellépek a dobogó legfelső fokára. Ezektől nem kezd az ember lába remegni a félelemtől, az érzelmektől. A győzelem, az igazi győzelem az, ami mindannyiunkban ott van legbelül. Amikor a felkészülés és a befektetett munka ellenére sem hisszük el, hogy sikerülni fog, és aztán mégis sikerül. Mert úgy tűnik, hogy a sok gondolkodás, tervezés és számolás, a hosszú edzések során hiába mondogatjuk magunknak, hogy képesek vagyunk rá, tudatalattink valahogy mégis kétkedik, azt súgja, hogy lehetetlen, hogy túl szép lenne, túl csodálatos, túl hihetetlen ahhoz, hogy megvalósuljon. Hogy célkitűzésünk puszta álom. És amikor áthaladunk a célvonalon, amikor hátranézünk, és látjuk, hogy mégis igaz, itt állunk hús-vér valónkban, az álom valóra vált - ilyenkor érti meg az ember, hogy ez a valódi győzelem.
A verseny az egész élet, és a célvonal elérésével lezárul. Ami utána következik, az nem létezik, egyetlen célunk csupán az lehet, hogy minél előbb elérjük azt a pillanatot. Nincs értelme azon gondolkodni, milyen következménye lehet az erőfeszítésnek, hogy milyen sérüléseket szedhetünk össze, mert a stopper leállásával minden megszűnik. Az élet, amit létrehoztunk, véget ér, hogy aztán egy következőt keressünk.
Facebook
Pinterest