Versengés
Az embereket meg kell tanítani, hogy alkotás, ne pedig versengés által akarjanak meggazdagodni.
Az élet nem Disneyland, ahol minden kívánság valóra válik, hanem kőkemény verseny, ahol csak rajtad múlik, hogy eltaposnak-e, vagy képes leszel kikaparni magadnak a gesztenyét.
Mindig reálisan kell felmérni az erőviszonyokat. Ha a játszmában egyformán gyengék az ellenfelek, akkor nem érdemes gyötörnünk egymást. Hát még akkor, ha egyformán erősek.
Egy olyan társadalomban, mint a miénk, folytonosan megmérettetik az ember. Az, ami oly vidáman indul, mondjuk egy óvodai cipőbekötő-diplomával, később felvételi, érettségi és záróvizsgákban, pályázati és értékelő interjúkban, assessmentekben és tenure trackekben csúcsosodik ki. Ha valaki nem üti meg a mércét - megbukik, nem jut be, kudarcot vall -, annak gyorsan híre megy, és ezzel a kockázattal feszülten, szorongva nézünk szembe. És eddig csak a hivatalos, nyilvános erőpróbákról szóltunk. Sok vágyunkról és törekvésünkről talán senki sem tud, és ezek is csalódásba, kiábrándulásba torkollhatnak.
A rivalizálás fontos dolog, nekem íróként az egyik éltető erőm. Akkor jön el a regény végórája, amikor az írók felhagynak a versengéssel.
Az ember akkor tudja a legjobbat kihozni magából, ha a legjobbal játszik, és ha a másik mindenáron meg akar verni, az lehet, hogy rosszat tesz a lelki békénknek, de mindenképp jót tesz a teljesítményünknek.
Facebook
Pinterest