Telefon
Egy napon, 1876-ban, Alexander Graham Bell azt mondta egy dróton át: "Watson, gyere ide, szükségem van rád". 130 évvel később műholdakon keresztül beszélünk. Furcsa, mi, hogy mielőtt letesszük, azt mondjuk, "tartjuk a kapcsolatot", mikor sosincs érintés benne, nincs kapcsolat. Csak kábelek és frekvenciák. Mégis szeretek hívást kapni egy rossz nap közepén, ettől tűnik a mobil olyan rendkívülinek.
Amikor hajnali négykor téves kapcsolás ébreszt, gondolj arra, hogy rosszabb is lehetett volna: ha jó a szám.
Annyira természetessé vált számomra a telefon, hogy már észre se vettem természetellenességét: azt a feszültséget tompító vonását, amellyel a világ dolgait és a sajátunkét is bizonyos távolságban tarthatjuk magunktól. Száz méterről például egy gázolásos karambol vagy egy vadul csókolódzó pár látványa sem ugyanaz, mint félkarnyi közelségből. A telefon is közbeiktatott távolság, finom szigetelés. Absztrakttá halványít belőlünk sok mindent. Fásultabb kockázattal lehetünk gyávábbak, ha szembesülés nélkül, dróton át beszélhetünk.
Drót nélküli telefon! A tudósok és kutatók mindeddig hiába fáradoztak rajta, hogy megalkossák ezt az apparátust. A boldogtalan szerelem számára azonban már évezredek óta megkonstruálta, fölszereli és díjtalanul rendelkezésre bocsátja - az őrület.
Az ember legfeljebb a szeretőjét átkozza és isteníti annyiszor, mint a telefont. Nincs boldogság se velük, se nélkülük.
A telefon célja a kapcsolattartás megkönnyítése, ehhez képest mi mindent csak megnehezítünk vele.
Mint telefon az elhagyott lakásban,
mely éjidőn reménytelen csörömpöl,
úgy jajveszékel itt hiába lelkem,
oly messze az élettől és örömtől.
Az ajkak aksztikai hatása miatt szó szerint halljuk a mosolygást, amikor egy boldog emberrel beszélünk telefonon.
Ha a szerelem betegség, akkor a lázgörbéjét pontosan megállapíthatjuk a telefonszámla emelkedéséből.
A legtöbb ember bólogat telefonbeszélgetés közben, holott ez színtiszta energiapocsékolás.
Facebook
Pinterest