Szomorú karácsony
Karácsonyest, nyugalmas este,
szemünk a friss havon mereng;
és lelkünk bánattal övezve
ki tudja merre, merre leng?
A fa alatt ülve, az ajándékoktól várjuk a boldogságot, ami persze nem jön, de helyette jön egy üresség érzés. Ám az érdekesség az, hogy sztereotip módon mindenki el tudja mondani, hogy nem az ajándékozásról szól az advent. És annak ellenére, hogy elmondom mindezt, öt perc múlva már én is benne vagyok a mókuskerékben és megyek vásárolni. Mert kell, mert elvárások vannak. Na, valahogy ezt a folyamatot kellene megtörni!
Ne dőljünk be a marketingnek, egy csomó ember szomorú karácsonykor is. Ne hibáztassuk magunkat: az életben vannak nehéz részek is, és a nehéz részek néha december második felére esnek.
Lehet-e ma karácsonyt ünnepelni? Van-e még békesség a földön? Hiszen annyi minden vesz bennünket körül, ami ennek ellentmond. Az emberek közti viszálykodás, az önzés, a fukarság. Életveszélyes lett élni! Hisz naponta döbbentenek meg borzalmasabbnál borzalmasabb események. Embereket ejtenek túszul, másokat pedig lemészárolnak. Terjed az erőszak nemzetközi méretekben, de kicsiben is. A városokban a sötétség beálltával már nem szabad bemerészkedni egyes negyedekbe. Százezrek ülnek igazságtalanul börtönben, milliók éheznek. És így akar az egyház karácsonyt ünnepelni? Ugyan!
- Vágyom egy mesés karácsonyra.
- Olyan nincs (...). Nőj már fel. Karácsonykor minden ember csupa stressz. Isznak, összevesznek a rokonaikkal, míg végül kiderül, hogy mindig is utálták egymást. Túl romantikus vagy.
Karácsony csenget a szörnyű télben.
Alig hallom csengését. Sárga
arcokat látok a hóverésben
s koldus kezeket reszkedni, ujjaikon
kékül a gyűrűk nyoma, s torkomat
fojtja az ünnepek kalácsa.
Bár lennék, bár lennék jó tündér,
És szórhatnám szét az ünnep kincsét.
Értük szól a dal most, hogy ébredj már,
Még hány és hány gyermek él, kit zöld fenyő sem vár.
Az élet fájó helyzeteiben - mikor hiányzik valami - nagyon nehéz karácsonyi hangulatba kerülni. És sokkal fájdalmasabb is. Ilyenkor az ember mindent elkövet, hogy ne észlelje, közeledik az ünnep. Ilyenkor a hétköznapiságba menekülsz, nem veszed fel az ünnepi köntösöd, nem veszel tudomást róla, az ünnep akkor is ünnep, ha nem akarsz részt venni benne.
Szenteste délután, ahogy lemegy a Nap, minden elcsendesedik, sorra gyúlnak a színes fények az ablakok mögött, olyankor érezzük igazán, ki mennyire magányos. Nincs még egy ilyen, család nélkül már-már elviselhetetlen ünnep az univerzumban.
Ezüstpapiros cukrok a kezemben,
karácsonyeste van,
úgy sírhatnék, és úgy kéne nevetnem:
de csúf s de szép, hogy áltatom magam,
s de szomorú, hogy mégse sikerül:
álmos üresség bélel s fog körül.
Hát most megint Jézuska jászol
Mennyből az angyal hülye áhítat
játék gyerek család pityergés
fészekvágy idétlen idill
tömött bendő csillagok ünnep.
Általában is igaz: van karácsonyi szomorúság, amely szorítóbb, reménytelenebb, mint a más napokon jelentkező. Hiszen aki karácsonykor szomorú, az kétszeresen az, mert mások olyan boldogok, békések, örvendezők. Akit karácsony estéjén szorít sarokba magányossága, akit most kínoz a friss gyász fájdalma, aki most szenved kórházi ágyán, aki most irigykedik mások otthonának békességére, azt kétszeresen gyötri a kín, kétszeresen sújtja a gyász és fájdalom.
Végig a városon nem csilingel a szán,
mint gyerekkoromba.
Nem gőzölög a hó fázó lovak hátán.
A kocsit gép vonja.
Angyalok elszálló csengője se csenget
a fehér utcákon.
Jézuska pénzért jő, s karácsonyfát rendez
gazdagok házában.
Uram, mért adtad e havat?
sötét tetőkre szép havat?
(...)
Mért adtad e fehér havat?
fehér karácsonyt és havat?
(...)
Angyali dunyhák pelyheit,
gyémánt havat, cukor havat,
vedd vissza e fehér csodát,
mert fáj a szívünk s megszakad!
Facebook
Pinterest