Szerelmes vagyok
Édes érzés a szeretet,
Mely nyilával sebesített;
Nyilaidtól, látod, vérzem,
Nyilaid sebeit érzem.
Tégedet ki ne szeretne,
Nálad nélkül ki lehetne;
Nálad nélkül nem is élhet,
Melletted a holt is élhet.
Nézlek, érezlek egész
lelkemmel és most már tudom, farkasénemet az
éhség hajtotta, vakon a női hús utáni vágy, a
menekülés egy részeg pillanatba. Utánad nyúlok
gyengéden, ámuló, tiszta lélekkel, s tudom, hogy ami
nem voltam soha, tudom, most beléd szerelmes vagyok.
Azt mondom, hogy szerelmes vagyok. Mit jelent ez?
Azt jelenti, hogy jövőmet, múltamat, mindent átértékelek, ennek az érzésnek a fényében látok. Olyan, mintha valami idegen nyelven írtam volna eddig, s most hirtelen el tudnám olvasni, amit írtam. Szavak sem kellenek neki, s megérteti velem, ki vagyok. És, mint általában a zsenik, nem is tudja, mit tesz és hogy teszi.
A jég hideg, a rózsa vörös, én meg szerelmes vagyok. És ez a szerelem magával ragad valahová. Ellenállhatatlan a sodrás, nincs választásom. Talán valami különleges helyre visz, ahol még sosem jártam. Veszély leselkedhet ott, ami végül csúnyán, halálosan megsebez. Lehet, hogy mindent elveszítek, de nincs visszaút. Sodródnom kell az árral. Még akkor is, ha belepusztulok, végleg eltűnök.
Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!"... Mi ez?! ...Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ...Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok.
Azt mondta a szívem, hogy szerelmes vagyok. És én boldogan, mosolyogva aludtam el.
Tapsoltam, amikor a józan ész elveszítette a csatát, és nem maradt más választásom, mint hogy megadjam magam és elfogadjam, hogy szerelmes vagyok.
Szerelmes vagyok, és ez mindenem, akár helyes, akár nem, és neki én vagyok minden. Szeretem. Egyek vagyunk, nem lehet mit tenni, semmit sem tehetek, csak ölelni őt örökké. Vele akarok lenni ma, holnap és egész életemben. Amikor a szerelem ilyen erős, ott nincs helyes vagy helytelen. A szerelem egész életedre szól.
Tudod, az a legborzasztóbb, hogy nem felelsz, hogy nem tudunk beszélgetni. Ezt mindennél nehezebben bírom. (...) Ha olvaslak, hallom a hangodat. Nagyon sajátságos, de szerelmesebb vagyok beléd, mint bármikor életemben. Nem csak szeretlek. Szerelmes vagyok. Mint akkor, mikor még nem szerettük egymást ennyire, csak szimpla szerelmespár voltunk (...). Most minden más, erősebb, jobban kötő, de szerelem ez. Lehet, hogy soha senkinek nem tudom megmagyarázni kívüled, mert nem úgy kívánlak, nem azt, és mégis szerelem. Talán mert teljesülhetetlen, mert nem jössz, csak várlak.
Sohasem vallottam neki szerelmet szavakkal, de ha a pillantások beszélni tudnak, a sült bolond is kitalálhatta, hogy fülig szerelmes vagyok. Végre megértett és viszonozta pillantásomat - minden pillantások legédesebbikével. Mit tettem azonban én? Szégyenkezve vallom be, hogy fagyosan magamba húzódtam, mint egy csiga. Minden pillantására hidegebb lettem, és beljebb húzódtam csigaházamba, úgyhogy szegény kis ártatlan maga sem tudta végül, nem káprázott-e a szeme, és mert képzelt tévedése zavarba ejtette, igyekezett anyját távozásra rábeszélni. Szeszélyes viselkedésemmel szívtelen kalandor hírébe keveredtem: én tudom csak milyen méltatlanul.
Amikor azt játszom, hogy szerelmes vagyok valakibe, aki azt játssza, hogy szerelmes belém, akkor megesik, hogy tényleg szerelmesek leszünk egymásba. És persze, meg kell különböztetni a kreált érzéseket az igaziaktól. Amikor kicsi voltam, elvittek a kórházba, mert az apukám asztmás, és tartottak tőle, hogy örökölhetem. Akkor ott sikeresen kiprovokáltak nálam egy asztmás reakciót, ami aztán a későbbiekben sem múlt el. Az anyukám hiába vitt vissza a kórházba, hogy csinálják vissza valahogy, nem tudták. Egy érzéssel is ugyanígy van. Lehet addig provokálni, amíg aztán tényleg ott van.
Egyszer csak azon kaptam magam, hogy fülig szerelmes vagyok belé, és ettől kezdve valahogy kerekebb lett számomra a világ. Szebbnek láttam a napsütést, illatosabbnak éreztem az esőt, boldogabb voltam attól, hogy élek, és hogy az ő közelében lehetek. A valóságban a szerelem ezerszer szebb és jobb, mint valaha hittem. A szív dübörög, a lélek ujjong, a test ünneplőbe öltözik, hogy a legszebb formáját nyújtsa, és amikor egymás karjaiba olvadunk, megszűnik létezni a világmindenség.
Ezen a világon már minden feltalálódott, kipróbáltatott - és csak a haszontalan működik. Vegyük például az én esetemet. Szerelmes vagyok. Ez nem rossz. Nem is működik. Szerelmem jutalma a tengernyi gyötrelem (...). Ez szörnyen rossz. Naná, hogy működik.
Facebook
Pinterest