Szánkó
A szánkózás az éjszakai hóesésben, csodálkozó őrökkel körülvéve, a legtökéletesebb csendben és nyugalomban, igencsak varázslatos, lélegzetelállító, és végtelenül kacagtató élmény.
Gyapjúba burkolva, szánkón ülve sebesen csúszni a hegyoldal friss hótakaróján: ez maga a szabadság. A tüdőnk megtelik hegyi levegővel, kicsit rettegünk, de sokat nevetünk.
Elsétáltam ahhoz a dombhoz, ahol régen szánkóztunk. Rengeteg kissrác volt ott. Néztem, ahogyan lecsúsznak a dombról. Néztem, ahogy ugratnak meg versenyeznek egymással. Aztán arra gondoltam, hogy ezek a kisgyerekek egy nap felnőnek majd. És ezek a gyerekek úgy fognak élni, mint mi. Egyszer majd mindannyian csókolózni fognak. De most éppen elég nekik, hogy szánkózhatnak. Szerintem nagyon jó lenne, ha a szánkózás elég maradna mindenkinek, de sajnos nem így van.
December az úton
szánkóval szalad,
karácsonyi kedvvel
kincset osztogat.
Piros ünnepet hoz,
fenyők illatát,
hóember a kertben
kicsípi magát!
Az emlékek hatalmas súllyal nehezednek rám. (...) Olyan, mint mikor az ember egy szánkón ül, és mély hóban siklik lefelé a domboldalon. Eleinte üdítő, kellemes a dolog: a sebesség, a csípős, tiszta levegő. De egyre vastagabb hóréteg tapad a szántalpakra, azok egyre lomhábban csúsznak a lejtőn, s végül már teljes erőből lökni, hajtani kell a szánkót, hogy mozgásban tartsuk.
Facebook
Pinterest