Szabad akarat
Az elmének van egy önmagát magyarázó mechanizmusa, ami előállítja azt a nagyjából folytonos érzetet, hogy ami a tudatunkban van, az cselekedeteink oka - a fenomenális akaratot - , miközben az elme sohasem ismerheti magát elég jól ahhoz, hogy képes legyen megmondani, mik cselekedeteinek az okai.
Egyikünknek sem okoz örömet az a gondolat, hogy tetteink olyan folyamatokon alapulnak, amelyeket nem ismerünk; jobban szeretjük döntéseinket az akarásnak, akaratnak vagy az önkontrollnak tulajdonítani... lehet, hogy őszintébbek volnánk, ha azt mondanánk: "Döntésemet olyan belső erők határozták meg, amelyeket nem értek".
Soha nem lehetünk biztosak benne, hogy gondolataink okozzák a tetteinket, mert mindig lehetnek olyan okok, amelyekről nincs tudomásunk, hogy okai voltak mind a gondolatainknak, mind a cselekedeteinknek.
Az érzés, amit akarásnak nevezünk, nem oka az akaratlagos cselekedetnek, hanem egyszerűen az agy azon fázisának szimbóluma a tudatban, amely a közvetlen oka a tettnek.
A növény nagysága, szépsége, alakja azon földtől függ, melyben gyökerezik; valamint az állat azon körülmények szerint lesz nagygyá vagy kicsinynyé, szelíddé vagy vaddá, széppé vagy rúttá, melyek közt fölnevekedett; valamint a bélféreg különböző lesz, a szerint, a mint egyik vagy másik állat belsejébe kerül; épen ugy az ember is - testileg ugy, mint szellemileg - nem egyéb, mint az ily külső körülmények, hatások és történetességek productuma, minek folytán nem válhatik azon szellemileg független, magát szabadon elhatározni tudó lénynyé, milyennek őt minden alap nélkül a philosophusok képzelik.
A szellemi folyamatok determináltságáról szóló tétel kikerül minden vizsgálatot, mert metafizikai jellegű, éppen úgy, mint az a tétel, hogy van reális külvilág. Logikailag azonban megtámadhatatlan, és jelentőségét bizonyítja az az egyszerű tény, hogy erre a tételre alapozzák a lelki folyamatok összefüggéseinek tudományos kutatását. Nincs olyan életrajz, amely hőse feltűnő cselekvésének motívumait elintézettnek tekinti azzal, hogy azokat visszavezeti a véletlenre; ehelyett a kielégítő magyarázat hiányát vagy a rendelkezésre álló forrásanyag hézagaival, vagy, ha elég belátó, saját felfogóképességének a korlátaival menti.
Az akarás élménye nélkül még a kívülről teljes mértékben szándékosnak látszó tettek sem minősülnek igazán akartnak. Szándékok, tervek és egyéb gondolatok átélhetők, a tett mégsem lesz akart, ha az illető ember azt mondja, hogy nem volt az. Ha valaki például azt tervezi, hogy lezuhanyozik, és azt mondja, ez a szándéka, miközben a víz alá áll, ott tölt negyed órát alaposan sikálva magát, majd azzal jön ki a víz alól, hogy csakugyan úgy látszhat, hogy zuhanyozott, de nem érzi, hogy tudatosan akarta volna - kik vagyunk mi, hogy megmondjuk, valóban akarta-e? Egy tett tudatos akarásához szükséges a cselekvés érzése.
Amikor az akaratra, mint az emberben lévő olyan erőre mutatunk rá, amely az illető tettét okozza, akkor ugyanolyan típusú magyarázattal élünk, mint amikor azt mondjuk, Isten okozott egy eseményt. Olyan fék ez, amely felülüt bármely más magyarázatot, de mégsem magyaráz meg semmit prediktív értelemben. Éppúgy, ahogy nem tudjuk előre megmondani, mit fog tenni Isten, azt sem tudjuk megjósolni, az akarat mit tesz majd.
Rendszerint úgy tűnik, hogy tudatosan akarjuk szándékos tetteinket, ám ez illúzió.
Minden elmélet szemben áll az akarat szabadságával; minden élmény mellette szól.
Az akarat élménye pusztán egy érzés, amely egy ember számára felbukkan. Úgy viszonyul a cselekvéshez, mint a fájdalom élménye azokhoz a testi változásokhoz, amelyek a fájdalmas inger eredményeként bekövetkeznek, vagy ahogy az érzelem élménye viszonyul a hozzá társuló testi változásokhoz.
A fáról egy levél leszállt,
S szól: "Már rég szándékomban állt."
Nyugati szél kerekedett,
S szólt a levél: "Irány kelet."
Keletről nagyobb szél támadt:
"Bölcsen váltottam pályámat."
Ugyanúgy fújtak a szelek.
S ő szólt: "Döntöttem: lebegek."
Végül pedig elállt a szél;
"Most leesem" - így a levél.
"Maradj az első gondolatnál?" -
Ez lenne hát a nagy tanulság?
Nem. Ám akárhogy intézed,
Tudd meg: úgysincs benne részed.
Ha a determinizmus igaz, akkor a jövő meg van határozva, ide értve minden jövőbeli gondolatunkat és cselekedetünket. És ha az ok-okozati törvények a kvantummechanikának vagy valami másnak köszönhetően a véletlennek is szerepet adnak, akkor sem mi határozzuk meg, hogy mi történjen. Nincs a kettőnek olyan kombinációja, ami kompatibilis lenne a szabad akarat népszerű elképzelésével.
Azért érezzük azt, hogy van szabad akaratunk, mert nem vesszük figyelembe, hogy amíg az akarat maga meg nem jelenik, fogalmunk sincs, mit akarunk tenni.
Akaratunkat vagy korábbi okok határozzák meg, és ezért nem vagyunk felelősek értük, vagy a véletlen hozza létre őket, és ezért nem vagyunk felelősek értük.
Facebook
Pinterest