Ruha
Amikor olyan ruhát viselek, ami nem feltétlenül a komfortzónámba tartozó viselet, akkor az számomra kihívás és kaland. Egyszerre zavarba hoz, de ugyanakkor felszabadít, hogy íme, lehetnék ilyen is.
Tudod mi a bajom a bársonnyal? (...) Az, hogy ha hozzáérsz, akkor nyoma marad. Akármit csinálsz benne, marad rajta egy sáv, ami arra emlékeztet, hogy ott ki ért hozzád vagy te mihez értél hozzá. Tényleg, még leülni sem tudsz normálisan. Nézd meg, ha most elveszed a kezed, akkor ott marad minden ujjadnak a nyoma. (...) Mármint nem zavar, csak van bennem egy hang, ami azt mondja, hogy azonnal simítsam el, tüntessem el, nehogy más is meglássa. (...) Furcsa egy anyag. Olyan, amivel megjelölhetsz valakit és aztán, ha akarod, akkor el is tüntetheted azt a nyomot.
Nem a ruha teszi az embert (...), csakhogy az emberek viszont az alapján ítélnek, amit látnak. Fontos (...) az első benyomás. Ahogy a bankárok sem ülnek egy szűk pólóban az asztal mögött, vagy a pénzügyi tanácsadó sem strandpapucsban csenget be hozzánk. A kormány embereit is komolyabban vesszük a tiszteletet parancsoló sötét öltönyeikben, nyakkendőben és hófehér ingben.
Nem a ruha teszi az embert (...). A tekintélyes embernek gatyában is van tekintélye. Csak valami tekintélyt parancsoló dolgot kell véghezvinnie.
A legcsodálatosabb ruhadarab sem tesz szebbé, csak a hiányosságokat palástolja.
Új ruha? Minek az? Talán más ember leszek benne? Rossz dolog, ha a zsák többet ér a húsnál, ami benne van.
Akinek csak egy kabátja van, az ne legyen kockás, mert akkor mindenki megjegyzi: na, már megint a kockás kabátja van rajta.
Ahogy az ember öregszik, a ruhái is mintha megnőnének - akkorára nyúlnak, hogy végül már szinte lebegnek körülötte, és az anyag hatalmas fodrai egészen elnyelik.
Facebook
Pinterest