Osztályzat
Az osztályozást én meg ki nem állhattam. (...) Hogyan lehet egy gyereket, aki azt sem tudja még, hogy merre hány méter, számokkal beskatulyázni? Ezt nem vakarja le róla senki, a jó szót viszont magával fogja vinni, amíg csak él. A jó szóval kell tanítani.
Osztályozni (...) egy pedagógusnak sem szabad (...), mert nem tudhatja, mi van abban a gyerekben, azt meg főleg nem, hogy mi lesz vele.
Az iskolában lehet, hogy elfogadták a győzteseket és a veszteseket is. Az élet azonban nem ilyen. Az iskolában kijavíthatod a rossz jegyeket, és annyi időt kapsz a helyes válasz megtalálására, amennyit csak akarsz. Ennek azonban semmi köze nincs a valós élethez.
A tehetséges gyerek a maga szerteágazó intelligenciájával biztosan nem fog jó jegyeket hozni, és nem lesz a tanárok kedvence.
Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó jegyeket kapjanak. Azok a gyerekek, akik élvezik a kihívások legyőzését, felnőtt életükben is keresni fogják a kihívást jelentő helyzeteket. Nagyobb valószínűséggel ragadnak meg új lehetőségeket, keresnek új módszereket, dolgoznak olyan feladatokon, amelyeknek nincs egyértelmű megoldása, és ösztönöznek másokat arra, hogy nehéz problémákon dolgozzanak.
A matematikatanulás mozgatóerejének (...) a felfedezés izgalmának kell lennie, nem pedig annak a kétes értékű célnak, hogy másoknál jobb osztályzatokat kapjunk, vagy valamilyen díj dicsőségében sütkérezzünk.
A legnagyobb jutalom egy diáknak nem a jó osztályzat, hanem ha a tanára hajlandó meghallgatni őt.
A szorzás tényezőiről írtunk dolgozatot.
Nem is lett olyan rossz, de azért jó se.
Hármas.
Ebben a félévben ez már a negyedik.
De sem az anyu, sem a Tünde néni nem akarja elismerni,
hogy négy hármas az ugyanannyi, mint három négyes.
Hiszen a szorzás tényezői felcserélhetők!
Az eredmény hibás lett egy nulla miatt,
a dolgozat egyes lett a hiba miatt,
a félévim hármas lett az egyes miatt,
az anyu meg mérges lett a hármas miatt,
az ajándék ugrott a méreg miatt,
és mindez egy semmi nulla miatt!