Ősember
A letűnt korok embere nem volt földjének tudatlan és hanyag, kihalásra érdemes gazdája, sem pedig bölcs környezetvédő, aki megoldotta az általunk megoldhatatlannak vélt problémákat. Ugyanolyan ember volt, mint mi, és nagyjából hasonló feladatokkal kellett megbirkóznia, mint nekünk. Hogy sikerrel járt-e, az ugyancsak hasonló körülményektől függött, mint amik a mi sikerünket vagy kudarcunkat meghatározzák.
Az emberi közösség sokkal többet tud ma, mint amennyit az őskori hordák tudtak. Egyéni szinten azonban az ősi gyűjtögetők voltak minden idők legműveltebb és legképzettebb emberei.
Az erősebb fölfalja a gyengébbet, mint a halak. Az ügyes gladiátor átszúrja az ügyetlent, a jó költő elnémítja a rosszat. Nincs kegyelem. És mindig így lesz, talán évezredek múlva is. Hogy haladunk-e, mint egyes bölcselők állítják, azt nem hiszem. Az ősember négykézláb mászott, én kocsin repülök, nagy gyorsasággal, mert már ismerem a tengelyt és a kereket. De ez nem haladás. Mind a ketten egyet teszünk: megyünk. Az lenne a haladás, hogyha legyőzhetnénk önmagunkat, itt belül, belátás által, hogyha két édestestvér, ki az örökségen osztozkodik, nem gyűlölné meg egymást halálosan azért, amiért az egyik száz sestertiusszal többet kap a másiknál. Erre nem tartom az embert képesnek soha.
Hány fok lehet az érzelmek skáláján? Ismerjük egy csomó érzelem nevét, de hány van még ezeken kívül, hány árnyalat, amit nem tudunk megnevezni, csak abban vagyunk biztosak, hogy ezek az árnyalatok is léteznek... De egyáltalán: fontos-e, hogy megnevezzük őket? Nem szebb-e minden, aminek nincs neve? Az ősemberek sok mindent tabunak tekintettek. Nem merték kimondani a dolgok, jelenségek, állatok nevét. Egyszer odakint Ukrajnában beszélgettem egy tanítóval, aki passzióból nyelvészkedett is. Azt fejtegette, miért nevezik az oroszok a medvét "medvegy"-nek. A név két szóból tevődik össze, s azt jelenti, hogy "mézet eszik". Nem merték nevén nevezni a medvét, mert féltek tőle. És a régi zsidók úgy hívták az istenüket: "Aki van". S a meg nem nevezett medvét és istent körüllengte egyfajta misztikus varázs: nem mertek utánuk kutatni... S amint rászánták magukat, hogy utánanézzenek az istennek meg a medvének, egyszerre szétfoszlottak az illúziók, megjelent a hitetlenség, s kiderült, hogy medvét meg is lehet ölni. Elpukkant a varázs buborékja... Mennyivel jobb, amíg nem nevezzük nevén a dolgokat...
Az ősemberek és az egyetemisták a mának élnek. Csakhogy egyszer véget érnek a boldog évek, kiűzetünk az egyetem paradicsomából, és mehet mindenki arca verítékével dolgozni, felelősséget vállalni, jövőt építeni.
Az emberi vonás, amin a leginkább változtatnék, az agresszió. A barlanglakó ősemberek korában ez előnyt adhatott a túléléshez, a több élelem, élettér vagy egy társ megszerzéséhez, akivel utódot lehetett nemzeni, de manapság félő, hogy mindannyiunkat elpusztít.
Mégis, mi az, ami az embert - ösztönösen - fedél alá kényszeríti az eső elől? Azt hiszem, az ősember atavisztikus félelme a természet erőitől.
Facebook
Pinterest