Növények
A növények érzékelik környezetüket, az ember pedig része ennek a környezetnek; nem érzékelik azonban a sok millió kertészt és növénykutatót, akik mind úgy érzik, hogy személyes kapcsolatot alakítottak ki velük. Az odaadó gondoskodás vagy az aprólékos figyelem sokat jelenthet az ember számára, de ez a viszony nem sok mindenben különbözik a kisgyermek és képzelt barátja közötti kapcsolattól: az érdeklődés, a vonzalom és a szeretet teljességgel egyirányú.
A sokrétű és gazdag érzékszervi benyomásokból, amik a növényeket és az embereket is folyamatosan érik, csak mi építünk érzelmi konstrukciókat. Saját érzelmi tartalmainkat vetítjük ki a növényekre, amikor azt gondoljuk, hogy virágba borultan boldogabbak, mint amikor fonnyadoznak.
A növények érzékenysége nem jelenti azt, hogy tudnak szenvedni is. Egy látni, szagolni, tapintani képes növény nem szenved jobban, mint egy számítógép, amelyiknek meghibásodott a merevlemeze. A "fájdalom" és a "szenvedés" ugyanolyan szubjektív fogalmak, mint a boldogság, és a növények összefüggésében teljességgel helyénvalótlanok.
Tágabb biológiai értelemben véve nemcsak a csimpánzokkal és a kutyákkal állunk rokonságban, de a begóniákkal és a mamutfenyőkkel is. Fel kell ismernünk, hogy réges-régen elszármazott unokahúgocskánkat köszönthetjük a virágzó rózsabokorban, amely ugyanúgy érzékeli bonyolult, ezer ingert kínáló környezetét, ahogy mi, és amellyel számos génünkön közösködünk.
Ha legközelebb egy parkban sétálsz, állj meg egy pillanatra, és tedd fel magadnak a kérdést: mit lát ez a nárcisz? És milyen illatokat érez a fű? Érints meg egy tölgyfalevelet, és gondolj arra, hogy a fa emlékezni fog erre az érintésre. De nem RÁD fog emlékezni. Te azonban emlékezni fogsz rá, és ezt az emléket örökre magaddal viheted.
Sem a fűnek, sem a fiatal fáknak nincs ínyére, ha a tehenek vagy az őzek lakmároznak belőlük. Mindegy, hogy egy farkas tép-e szét egy vaddisznót, vagy egy szarvas legel-e le egy tölgyfamagoncot - mindkét eset fájdalommal és pusztulással jár.
Az egyik fotoszintézist végez, a másik élőlényeket fogyaszt. Nagy különbségek végső soron már csak az időtartamban vannak, amely alatt az információfeldolgozás megvalósul és cselekedetté válik. De vajon a lassú lények eleve csekélyebb értékűek a gyorsaknál? Olykor-olykor feltámad bennem a gyanú, hogy ha vitathatatlanul leszögeznénk, mennyi mindenben hasonlítanak a növények az állatokhoz, akkor nyomban nagyobb figyelem illetné meg a fákat és más növényeket is.
Miért sokkal nehezebb számunkra a növények megértése, mint az állatoké? Az evolúciós történet az, ami nagyon hamar elválasztott bennünket a növényvilágtól. Összes érzékünk egészen másképpen működik, úgyhogy alaposan meg kell dolgoztatnunk képzelőerőnket, hogy legalább valami halvány fogalmunk legyen arról, mi zajlik a fákban.
Kedvelem a facsúcsok mély zöldjének és felette a sugárzóan kék égnek a kombinációját. Ez maga a természeti idill, mindamellett remekül pihentet is. Így látják ezt a fák is? A válasz talán ez lehetne: is-is. Kék ég, vagyis sok napsütés, nos, ez a bükkök, a lucfenyők és más fajok számára is biztosan kellemes. Ugyanakkor számukra ez a szín nem annyira romantikus vagy megnyugtató, ellenkezőleg, ez a startjelzés: "Kinyitott a büfé!" A felhőmentes égbolt nem jelent mást, mint a legnagyobb fényintenzitást, ezzel pedig optimális feltételeket a fotoszintézishez.
Növénynek lenni végletesen letisztult és valószínűleg nagyon egészséges létmódot takar. Egészséges többek között azért, mert a növények kívül-belül többnyire rém tiszták, általában nem fogyasztanak nehezebb, zsírosabb ételeket. Ezért talán az sem baj, hogy a legtöbbjük sajnos nagyon keveset mozog.
A növények inkább rezegnek, remegnek és inognak, bár ez a mozgás is ugyanolyan fárasztó és kimerítő lehet, mint egy komolyabb kocogás vagy gyalogtúra.
Különösen kedvelhetőek a növények, mivel nem csak vegetáriánusok, de többnyire igazi bendőjük, gyomruk sincs, ezért nem is kakálnak. Ebből is látszik, hogy milyen csodálatos, kifinomult létezők ők.
Ki lehetne izmosabb, keményebb, feszesebb, valamint karcsúbb és tökéletesebb egy hatalmas fenyőfánál, selymesebb, lágyabb, harmatosabb a zsenge pázsitnál, kedvesebb és jótékonyabb a friss és zamatos gyümölcsű barackfánál?
A növények általában elégedettek sorsukkal, ha emberi érzésekkel akarnók felruházni őket, akkor úgy mondanám, hogy többnyire jókedvűek, kellemesen érzik magukat. Kevésbé bizonytalanok a jövőt és a fejlődés irányát illetően, mint sokszor mi, nyugdíjasok.
Facebook
Pinterest