Nevelés
Az egészséges szülő-gyermek kapcsolat alapja a szeretet. Ha a gyermek nem érzi szülei szeretetét, akkor nemcsak a haragja növekszik, hanem a nevelésére irányuló erőfeszítéseket is visszautasítja.
Sok szülő észre sem veszi, hogy csak olyankor fejezi ki a szeretetét gyermeke iránt, ha az jó hangulatban van, és az elvárásainak megfelelően viselkedik. Ezek a szülők úgy gondolják, hogy ha megvonják a szeretetüket egy időre, akkor a gyermek azt fogja tenni, amit ők szeretnének. Ez a szülői magatartás azonban ahhoz vezet, hogy a gyermek lázadni kezd a szülő ellen.
A tökéletes család számomra az, ahol feltétel nélkül szeretjük egymást. Ahol mindenki önmaga lehet, ahol a gyerekeket úgy terelgetik a szülők, hogy felnőttként majd boldog, saját útjukat járó emberek lehessenek.
Az is lényeges, hogy ti mint szülők mit vártok el a gyerekeitektől. Segítetek levenni a válláról egy csomó megfelelni akarást, és biztatjátok, terelgetitek, hogy azt fejlessze magában, amit szeret, vagy azt követeltek meg, hogy kitűnő legyen? A gyerekek egy része annyira okos, hogy mint a szivacs a vizet, úgy szívja magába az információt. Elég csak figyelnie, tanulnia sem kell otthon. Szuper! Nagyszerű! A másik részük meg hazamegy, és két-három-négy órán át gyakorol, tanul, azután pedig szorong, ha valamit nem tud. Az ilyen gyerekből ugyanilyen, rettegő és megfelelni akaró felnőtt lesz, ami előbb-utóbb megbosszulja önmagát, mert a lelket nem lehet becsapni. Szóval, ne szívjátok a vérét! Ne akarjátok, hogy kitűnő tanuló legyen! Örüljetek, ha ez könnyedén megy, de ne várjátok el!
A gyerek számára (...) az a legfontosabb példa, amit a saját életünkkel mutatunk neki. Azzal neveljük a leginkább, ahogyan mi élünk.
Nem szabad azt hinnünk, csakis az iskolától várható a gyerekünk boldogulása. Tanuljon, de ne szakadjon bele, ne szorongjon! Legyen gyerekkora, amikor a képességeit (észrevétlenül) fejlesztő, játszó gyermek lehet, nem pedig az állandó megfelelni akarástól parázó tanulógép.
Számos döntésünk a szokásaink eredménye. Ezek közül néhányat örököltünk, másokra akarva-akaratlanul szüleink kondicionáltak bennünket nevelési eszközeikkel.
Miért alapoznak a felnőttek a gyerekek hiszékenységére? Hát nem nyilvánvalóan rosszabb, ha a gyerek a Télapóban hisz, mint amikor egy kis kérdezz-feleleket játszik a szüleivel? Hány csengőt kell megcsengetnie a Télapónak, ha tényleg ő visz ajándékot a világ összes gyermekének? Milyen gyorsnak kell lennie a rénszarvasainak, hogy egyetlen éjszaka alatt végezni tudjon? Nem azt mondom, hogy fapofával ki kell jelenteni, nincs is Télapó, hanem azt, hogy abból nem lehet baj, ha csemeténket kételkedő kérdések feltevésére bátorítjuk.
Azt a gyereket, aki helyett édesanyja írja a házi feladatot, jó szándékával tönkre fogja tenni. A gyerekkori mosatlan almák, a biciklizés közben szerzett horzsolások immunrendszerünket irritálják, ami a fertőzéseket legyőzve megerősödik. Orvosi diplomád, bajnoki címed mit sem érne, ha szüleid megvásárolták volna neked, hogy megkíméljenek a vizsgák, versenyek embert próbáló terhétől, ha verejtékes, kitartó tanulással, küzdelemmel nem te magad harcoltál volna meg értük.
A legtöbb ember azt hiszi, hogy a szülőknek kell nevelni a gyerekeket, igyekezniük a jellemüket a lehető legjobban alakítani, ez azonban egyáltalán nem igaz. A gyerekeknek kezdettől fogva önmagukat kell nevelniük, önállóan kell kialakítaniuk jellemüket.
A gyermek, akármilyen kicsi, már egy kicsit személyiség, aki saját lelkiismerettel rendelkezik. Ha úgy kezeljük a gyermeket, hogy észrevegye, saját lelkiismerete bünteti a legjobban, ezzel neveljük a legjobban.
Egy 14-15 éves gyerek számára bármiféle büntetés nevetséges, mert az ilyen korú gyermek nagyon jól tudja, hogy senki, még a saját szülei sem tudják büntetéssel meggyőzni vagy fájdalmat okozni neki. Csak beszélgetéssel és önállóságra neveléssel lehet gyors javulást elérni, soha nem a kemény büntetéssel.
Ne legyen örömötök a parancsolásban és megtiltásokban, hanem hagyjátok a gyereket szabadon cselekedni.
A gyereknevelés és tanítás során az a legfontosabb, hogy egy gyerek mindig tudja, akkor is szeretik őt, ha nem tökéletes, és hogy ezen képes javítani. Ez olyan bizalom a felnőtt részéről, amit minden korú gyerek megérez. Hogy hisznek benne. Tévedhet és hibázhat.
Nem kell tökéletesnek lennie.
A világ sem az.
Szülőként is lehet tévedni és hibákat véteni. Nincs olyan felmenő a világon, aki tökéletes lenne. Az igazán jó szülői viselkedés elbírja a tévedések beismerését, a bocsánatkérést és az újrakezdés próbálkozásait.
Facebook
Pinterest