Megérzés
A megérzés olyan, mint ködös autópályán az előttünk haladó gépkocsi hirtelen felizzó féklámpája. Ha nem figyelünk rá, könnyen beleszaladunk a végzetesbe.
Vannak bizonyos jelek, amikre figyelni kéne. (...) Olyan dolgok, amik lényegesek lehetnek, de legtöbbször mégsem tulajdonítunk nekik jelentőséget. (...) És ha az ember figyel, akkor azért láthatja, mire is számíthat.
Megérzéseink közel sem olyan tökéletesek, mint amennyire hisszük. Persze nagyszerű lenne, ha kritikus helyzetekben csak úgy kipattanna a válasz valamiféle rejtélyes sugallatból fakadóan. De a valóságban belső ösztöneinket érzékenyen befolyásolják különféle vágyálmaink és részrehajlásaink. Akkor mire jók a belső ösztöneink? Minden tanulmány, amit olvastam, azt állítja, hogy a mindennapi dolgokban segíthetnek leginkább, amelyekben sok-sok tapasztalatunk van, pl. hogy miből tudjuk, hogy a barátunk mérges ránk, mielőtt bármit is mondanánk, vagy be tudunk-e állni egy szűk parkolóhelyre. De amikor lényegi kérdésekről van szó, mint hogy mi lesz a karrierünkkel, vagy kivel házasodjunk, miért gondolnánk, hogy megérzéseink pontosabbak, mint az alapos, gondos elemzés? Hiszen semmilyen adatra sem tudnak támaszkodni. (...) Ne hagyjuk figyelmen kívül a megérzéseinket, de túlértékelni sem szabad őket!
Mindenkiben ott mormog egy súgóhang, hangtompítóval, inkognitóban - a világ, mások és önmagunk addig sejtetlen híreit hordó apokrif hang, mely elérhet hozzánk, ha kissé hegyezzük a fülünket.
A tiszta előérzetet nem könnyű felismerni. Ha rosszat súg, könnyű összekeverni a félelemmel, ha túl jót, a hiú reménnyel.
Az emberek sokkal gyakrabban hallgatnak a megérzéseikre, mint gondolják. Szerintem azok vezetnek át bennünket az életen.
A legtöbb embernek vannak megérzései, intuíciói, de ezeket nem tartja lényegesnek, "nem hisz bennük" (amúgy nincs szükség hitre, hanem nyitottságra és tapasztalásra van szükség), így az az ajándék, amire szert tehetne általuk, elszáll a semmibe. Ha ezeket a bizonytalan, misztikus sejtéseket kibontjuk a ködből, és tiszta, éles fényben rájuk nézve konkretizáljuk, akkor a tudatosságunkat kiterjesztjük egy olyan területre, ahonnan olyan segítséget kaphatunk a mindennapokban, mint semmi mástól.
Vészhelyzetben az ember néha elveszíti a látását, ám agyának egy világtalan tekervénye átveszi az irányítást ott, ahol csak árnyék és megérzés létezik.
A megérzéssel az volt a legnagyobb baj, hogy nem társultak hozzá sem szavak, sem időpont. A rossz hírre ugyan felkészítette valamennyire az embert, de a nyugtalansághoz nem kapcsolódott se leírás, sem pedig dátumbélyegző.
A megfontolások az élet jelzőtáblái: jelzik a veszélyeket, rossz útszakaszokat, kátyúkat, melyeket el kell kerülni.
Hihetjük azt, tudunk valamit, de a tudományos vizsgálódásra hárul, hogy megerősítse vagy elutasítsa hagyományos megérzéseinket.
Ha a megérzésünket nem tudjuk alátámasztani tényekkel és számokkal, akkor az csak feltételezés.
A megérzés képessége nem helyettesítheti sem az értelmünket, sem a tapasztalásunkat, de igen nagy segítség lehet.
Facebook
Pinterest