Magyar nyelv
A magyar nagyon is hasonlít a rokonaira, csak ez nem felszíni hasonlóság, inkább olyan, mint a biológiában, ahol a hagyma és a liliom - tudományos értelemben - nagyon hasonló növények, besorolásuk alapján közeli rokonok, még ha ez ránézésre nem is nyilvánvaló.
A magányosság jól hangzó, szép gondolat, föl lehet vele kelteni az érdeklődést a magyar nyelv - és ezen át a magyarság, a magyar kultúra - iránt, ami kívánatos és üdvözlendő. Egyfajta idegenvezetői fogás tehát. A jó idegenvezető mindenütt elmondja: miért is olyan különleges ez a hely, ahová most hoztam önöket.
Senki sem állíthatja komolyan, hogy a magyar nyelv különb lenne más nyelveknél. A magányosság - bármit is jelent - nem garantál semmiféle értéket. A magányos nem feltétlenül egyedi, nem feltétlenül "kiváló", még ha statisztikailag igaz is, hogy "kiválik", azaz elüt a többiektől. Erre mégis sokan szeretnek rájátszani.
Komoly gondolkodók is mondtak olyat, hogy a magyar nyelv esetleges pusztulása, eltűnése (...) magányos nyelv volta miatt nagyobb kár volna, mint más nyelvek pusztulása. Nos, vigyük tovább ezt a gondolatot: ezek szerint például a katalán vagy a szlovák nyelv eltűnése kisebb vesztesége volna az emberi kultúrának, mivelhogy ők nagyon hasonlítanak más nyelvekre (a katalán a spanyolra, a szlovák a csehre)? Én erkölcsileg sem tudom támogatni az ilyen álláspontot. Hiszen ez olyan, mintha azt mondanánk: ha Nagyék egyetlen gyerekét üti el az autó, az nagyobb veszteség, mint ha Kovácsék hét gyerekéből egyet. Ki mer ilyet állítani? Minden nyelv, minden nép, minden kultúra egyedülálló érték, függetlenül attól, hogy van-e hozzá hasonló vagy nincs.
Miért finnugor nyelv a magyar? Nos, azért, mert a nyelvészek ezt állapították meg. Ez bizony ilyen egyszerű. A gombák nem növények. Miért nem? Mert a biológusok ezt állapították meg. A gombák ugyanis nem tudják a szenet a levegőből fölvenni, mint a növények - tehát nem növények. Egyébként én úgy ránézésre növénynek mondanám őket, hiszen a földből nőnek ki, és nem tudnak elszaladni, de úgy látszik, az én kritériumaim nem mérvadóak. Így van ez a nyelvrokonsággal is: a nem-szakember észrevételei, kritériumai nem mérvadóak.
Olyasféle munka a finnugor rokonítás, mint amikor a régész néhány szokatlan helyzetű és alakú kőtömbből képes rekonstruálni a valaha ott állt épületet. A nem-szakember hitetlenkedik: itt csakugyan templom állt? Igen, a szakember azt mondja: ilyen faragású kövek ilyen elrendezésben csakis ezt jelenthetik.
Minden embernek, így a magyarnak is szíve joga, hogy az anyanyelvét szeresse a legjobban, sőt természetes is, hogy így tesz, hiszen az az egyetlen nyelv, amelyet igazán ismer. Azon a nyelven keresztül ismerte meg a világot és önmagát, és azt a tényt, hogy ő magyar, annak révén élte át nemzete történetét és irodalmát. Ehhez már csak arra a józan belátásra kell eljutnia a magyar embernek, hogy minden más ember is pontosan így van a maga anyanyelvével. (...) Csak intelligencia kérdése, hogy ezt az egyszerű tényt belássuk és elfogadjuk. Hogy ne sóvárogjunk folyton mások elismerésére a mi nyelvünk nagyszerűsége tárgyában, ne verjük a mellünket, ne szóljuk le mások nyelvét. A magunkét pedig ne hivalkodással becsüljük meg, hanem azzal, hogy igyekszünk minél alaposabban megismerni, és minél többet olvasni nyelvünk klasszikus és élő íróit.
A magyaroknak nagyszerű érzékük van hozzá, hogy a nemes, szent dolgokat használják trágárságokra.
Anyanyelvünk megóvása, fejlesztése (...) minden magyarnak, de különösen a magyar értelmiség tagjainak elháríthatatlan felelőssége.
A mai magyar, az utca emberétől az országgyűlési képviselőn át az akadémikusig azt hiszi, hogy akkor beszél a kornak megfelelően, ha a magyar kifejezések helyett minél több idegent, lehetőleg angolt használ. Most már ott tartunk, hogy ezt észre sem vesszük. Pedig ha valaki az anyanyelvén nem tudja magát megfelelően kifejezni és minduntalan idegen szavakat kölcsönöz, az nem a műveltség jele.
A magyar nyelv nem kölcsönöz s nem von vissza, nem ad és nem vesz el senkitől. Ez a nyelv a legrégibb, a legdicsőségesebb emlékműve egy nemzeti egyeduralomnak és szellemi függetlenségnek.
A színháznak az egyik fontos feladata a nyelv ápolása. Hogy egyszerűsödik a nyelv, az biztos és úgy gondolom, hogy nem mindig jó irányba. Az olyan roncsolásoktól, mint mikor az ember "egészségedre" helyett annyit mond, hogy "egs", kiborulok. Színészként abszolút fontos feladatnak érzem, hogy megőrizzünk valamit abból a gazdagságból, amit a magyar nyelv ad nekünk.
Ismergetjük, tanuljuk egész életünkben anyanyelvünket is, ezt a sokszínű, sokarcú csodát. S minél jobban megismerjük, annál szebbnek, gazdagabbnak, csillogóbbnak látjuk.
Facebook
Pinterest