Kreativitás
A kreativitás az, amikor megengedjük magunknak, hogy hibákat kövessünk el A művészet annak kiválasztása, hogy melyeket fejlesszük tovább.
Sokan úgy tartják, hogy a mennyiség és a minőség között választani kell - ha jobb munkát akarunk végezni, akkor kevesebbet kell dolgoznunk -, de kiderült, hogy ez nem így van. Ami azt illeti, amikor ötletelésre kerül sor, a mennyiség a minőséghez vezető legkiszámíthatóbb ösvény.
Az eredeti gondolkodók rengeteg furcsa, mutációnak bizonyuló ötlettel, zsákutcába torkolló megoldással és totális kudarccal rukkolnak elő. A veszteség azonban megtérül, mert egyúttal számos, különösen újszerű ötlettel is előállnak.
Kérdőjelezzük meg az alapértelmezettet! Ahelyett, hogy magától értetődőnek tekintenénk a fennálló rendet, először is tegyük fel azt a kérdést, hogy egyáltalán miért létezik. Ha felidézzük azt, hogy a szabályokat és a rendszereket emberek hozták létre, egyértelművé válik, hogy azok nincsenek kőbe vésve - és elkezdhetjük végiggondolni, miként javíthatnánk ezeken.
Ha életben vagy, akkor kreatív személy vagy. Te is, én is és mindenki, akit csak ismersz, több tízezer évet felölelő időszak alkotóinak leszármazottai vagyunk. Dekorátorok, ezermesterek. történetmesélők, táncosok, felfedezők, hegedűsök, dobosok, építészek, kertészek, problémamegoldók és szépítők - ők a mi közös elődeink.
Ha az embereknek csupán pénzre lenne szükségük ahhoz, hogy kreatív életet éljenek, akkor a szupergazdagok lennének a legnagyobb képzelőtehetséggel megáldott, legproduktívabb és legeredetibb gondolkodók a világon... de hát nem azok. A kreativitás alapvető hozzávalói mindenki számára ugyanazok: bátorság, mágia, engedély, kitartás, bizalom - és ezek az elemek mindenki számára, univerzálisan elérhetők.
Felejtsd el a tökéletességet. Nincs időnk rá. A tökéletesség amúgy is elérhetetlen: az csupán legenda, csapda, egy mókuskerék. A maximalista hozzáállás megakadályozza az embereket abban, hogy befejezzék a munkájukat, de ami még rosszabb - gyakran abban is meggátolja őket, hogy egyáltalán elkezdjék. A maximalisták gyakorta már előre eldöntik, hogy a végeredmény sosem lesz kielégítő, így hát eleve meg sem próbálnak kreatívak lenni.
Gondolkodni, alkotni jó, a kreativitás, amit én főként a sakkban élek meg, teljesebbé teheti az életet.
Ha nem vagyunk készek tévedni, sosem állunk elő valami eredetivel. És mire felnőtté válnak, a legtöbb gyerek elveszíti ezt a képességet. Már félnek tévedni. És mi egyébként így vezetünk cégeket. Stigmatizáljuk a hibákat. És így működtetjük országos oktatási rendszereinket, ahol a hibák a legrosszabb dolgok, amiket elkövethetünk. Az eredmény pedig az, hogy ki-oktatjuk az embereket a kreatív képességeikből.
Az oktatási rendszerünk az akadémiai képesség ideájára alapoz. Oka van ennek. Az egész rendszert mindenhol a világon akkor találták fel, amikor nem volt közoktatás, a XIX. század előtt. Mind azért jött létre, hogy az ipari forradalom igényeit kiszolgálja. Így hát a hierarchia két ötletben gyökerezik. Először is, a munka szempontjából leghasznosabb témák a tetején vannak. Így vélhetően jóindulatúan elterelték a gyereket az iskolában azoktól a dolgoktól, amiket szeretett, azon az alapon, hogy soha nem kapna munkát, ha azt csinálná. Igazam van? Ne zenélj, nem leszel zenész; ne rajzolj, nem leszel művész. Jóindulatú tanács, de mélységesen téves. Az egész világot elnyeli a forradalom. A második az akadémiai képesség, ami tényleg dominálni kezdte az intelligenciáról alkotott képünket, mert az egyetemek a saját képükre formálták a rendszert. Ha belegondolunk, a közoktatás egész rendszere a világ körül az egyetemi felvételi elnyújtott folyamata. És a következmény az, hogy sok igen tehetséges, briliáns, kreatív ember azt gondolja, hogy nem az, mert a dolgot, amiben jók voltak, az iskolában nem értékelték vagy akár stigmatizálták. Azt gondolom, nem engedhetjük, hogy ez így menjen tovább.
A képzelőerőt semmilyen bűbáj nem tudja sem ellenőrizni, sem megsejteni. A világ kevés olyan erejéhez tartozik, ami egészen vad.
Azt hiszem, hogy az egyetlen reményünk a jövőre egy új emberi ökológiai felfogás elfogadása, amelyben elkezdjük újraalkotni koncepciónkat az emberi képesség gazdagságáról. Oktatási rendszerünk úgy bányászta eddigi elméinket, mint egy külszíni fejtés: egy bizonyos nyersanyagért. A jövőben ez nem lesz elég. Újra kell gondolnunk az alapvető elveket gyermekeink oktatásával kapcsolatban.
Nagyon fontos, hogy megtaláljuk a mennyei harmóniát. Ne csak élősködő legyen az ember a földön, hanem valóban teremtsen valamit.
Facebook
Pinterest