Klímaváltozás
Tudjuk, hogy a klímaváltozás sokkal nagyobb fenyegetés az emberiség jövőjére, mint a járvány, de távolabbinak érezzük, ezért lassabban reagálunk rá. De ez a járvány talán ebben is segít. Látjuk, hogy az üzleti életben a real-time táv-értekezletek, táv-tárgyalások és táv-konferenciák sokszor tudják helyettesíteni a személyes részvételt, és így kevesebb kerozint égetünk a levegőbe.
A koronaválság felfedte, hogy a mélyben a válságok egész láncolatával nézünk szembe, melyek közül mindegyik potenciálisan nagyságrenddel veszélyesebb, mint a koronavírus: a gazdasági értékképzés válsága, új civilizációs betegségek válsága, a demokrácia válsága és a klímaválság. A jövőre nyíló ablakot ugyanakkor nem lehet becsukni.
Számos lehetséges pálya áll előttünk, ezekből azután az egyik bekövetkezik, a többi pedig "így is lehetett volna". Akinek tuti tippje van a jövőről, megjátszhatja azt, de még ha bejönne is, ne áltasson másokat azzal, hogy szép egyenes vonal húzható a jelenből a jövőbe. A világ nem ilyen. A következő napok valósága azért jön el, mert a megelőző napokban valakik valamiként döntöttek, avagy éppenséggel nem döntésükkel segítették bekövetkezni azt a bizonyos valamit, ami majd bekerül a történelemkönyvekbe.
Válságok jönnek, néha a természet felől nagy hirtelenséggel, főleg pedig korábbi emberi döntések (meg azok halogatásai) nyomán. A világ meg olyan lesz, amilyen.
Talán egyetlen ország sincs, se gazdag, se szegény, amelynek lakói többségükben ne lennének döbbenetesen tájékozatlanok a körülöttük zajló, földtörténeti léptékű változások valóságos természetét illetően.
Csip-csip kullancs, Lyme-kórocska, Fogy az időnk, ketyeg az óra. Csip-csip szúnyog, malária, Meddig tart az apátia? Indulataink mögött valós kutatások állnak, A tegnap rémálmai mára valósággá váltak, Ezért csillanjon a szemekben az értelem, És kiáltsuk együtt azt, hogy klímavédelem!
Mi vagyunk a változás hangja! A ritmust a Föld szíve adja! Vészhelyzet van! Érzitek? Tesztek is, vagy csak nézitek?!
Ha egy gonosz pszichológusklikk a titkos tenger alatti bázisán összegyűlne kifőzni egy válságot, amelynek a kezelésére az emberiség reménytelenül eszköztelen, az éghajlatváltozásnál jobbat ki sem találhatnának.
Akik közülünk elfogadják az emberi eredetű éghajlatváltozás tényét, még azok is tagadják azt, hogy személyesen hozzájárulnának. Úgy hisszük, hogy a környezeti válságot nagy külső erők okozzák, és ezért csak nagy külső erők oldhatják meg. Pedig ha beismerjük, hogy mi vagyunk felelősek a gondért, azzal megtesszük az első lépést, hogy felvállaljuk a felelősséget a megoldásáért.
Az ember az egyik nap még vekkerre ébred, reggelizik, munkába megy, veszekszik, nevet, szeret, mosogat, aggódik, hogy a hó vége előtt kiürül a számlája... nem is gondol arra, hogy minden, ami körülveszi, egyszer csak elillanhat. Még ha tudja is, hogy a világ változik. Még ha látja is a hőmérőn. Nem gondol ilyesmire mindaddig, amíg egy nap nem a vekker hangjára, hanem kiáltásokra ébred.
Azt mondod, ösztönösen gondoskodunk magunkról és az utánunk következő nemzedékekről (...). De valójában csak magunkról gondoskodunk. Magunkról és a gyerekeinkről. Legfeljebb az unokáinkról. Akik őutánuk következnek, azokról megfeledkezünk. Ugyanakkor képesek vagyunk olyan változásokat létrehozni, amelyek száz nemzedék sorsát befolyásolják, és amelyek minden utánunk következő számára rombolást jelentenek.
Volt idő, amikor a természeten múlt, hogyan maradhatunk életben. Most rajtunk múlik, hogy a természet hogyan maradhat életben.
Az ózonpajzs lyukas. A szénmonoxid szunyogfelhő-lepel alatt kimérten izzik kevés időnk, kiszáradt, lázas szájként reped a földfelszín fakón. A gabonaövezet csúszik észak felé, a búzatáblák helyét gyapot hódítja el rendre. A sarki jég homályos tömbje mállik, duzzasztja a vizet, a túlkelt óceán a partra árad... Majd akkor, ott! Szeles szállásainkon, étlen, mi, egynéhány túlélők, a szabvány szenvedésben mind egyformák leszünk. Igen, majd nemsokára.
Néhányan azt mondják, inkább az iskolában lenne a helyem. Néhányan azt mondják, inkább tanulnom kellene, hogy klímakutató legyek, és így "megoldhassam a klímaválságot". De a klímaválságot már megoldották. Ismerjük a tényeket és a megoldásokat. Csak annyit kell tennünk, hogy felébredünk és változtatunk. És miért is tanulnék egy jövőért, ami hamarosan megszűnik létezni, amikor senki nem tesz semmit, hogy megmentse azt a jövőt?! És mi okból tanulnak tényeket az iskolarendszerben, ha a legfontosabb tényeket, amelyeket ugyanezen iskolarendszer legkiválóbb tudománya kínálhat, a politikusaink és a társadalmunk nyilvánvalóan semmibe veszik?
Teológiai értelemben a bűn az isteni parancs megszegése, és ezért büntetést érdemel. A korábbi társadalmakban a papok feladata volt, hogy felhívják a figyelmet a törvény megszegésére. Úgy látszik, mostanság a klímakutatók vették át ezt a szerepet.
Facebook
Pinterest