Karácsonyi várakozás
Olyan jó dolog izgulni! Olyan, mintha a szívem korcsolyázna, körbesuhanna és piruetteket írna le, amíg el nem szédülök, csodálatos szédülés nem fog el.
Hallom már, angyal szárnya lebben, Szívem, mint régen, meg-megrebben, Itt vagy közel! Itt vagy közel, óh, szép karácsony, Rajtad csüng lelkem, semmi máson, Jövel, jövel!
Karácsony fényei, jöjjetek, szívünket békesség töltse meg: szeretnénk boldognak látszani, s lehetnénk egymásnak társai.
Karácsony előtt három héttel minden üzletet be kellene zárni, csak pici élelmiszerboltok lennének nyitva. Mindenki otthon üldögélne, s beszélgetnének, játszanának, zenét hallgatnának a családok egy jó pohár bor mellett. Fel kellene készítenünk a lelkünket, hogy befogadja az ünnepet. Egyelőre a legtöbb, amit tehetünk, hogy saját magunkban felépítünk egy ilyen vágyálmot, és próbáljuk követni az útvonalat.
Az elszórt csillogások a félhomályban mintha valamire készülődnének, valamit ígérnének - mintha máris karácsony lenne.
Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé. E módszerrel sikerült a várakozás izgalmát csaknem elviselhetetlenné fokozni. A hónap közepe felé, amint közeledett az ünnep, már állandóan lázas voltam, esténként félrebeszéltem, hideglelős dadogással meséltem dajkámnak vágyaimról. Mit is akartam? Gőzvasutat és jegylyukasztót, igazi színházat, páholyokkal, színésznőkkel, rivaldafénnyel, sőt valószínűleg kritikusokkal és azokkal a szabónőkkel is, akik megjelennek a főpróbákon, és rosszakat mondanak a darabról. Ezenfelül lengyel kabátkát akartam, továbbá Indiát, Amerikát, Ausztráliát és a Marsot. Mindezt persze selyempapírban, angyalhajjal tetézve. Egyáltalán, gyermekkoromban mindig a világegyetemet akartam, az életet, amely egyszerre volt bicikli, kirándulás a Tátrába, anyám zongorázása a sötét társalgóban, bécsi szelet, almás rétes és diadal összes ellenségeim fölött.
Mindig úgy sajnálom, mikor véget ér a Karácsony. Sőt, egy kicsit azt is sajnálom, amikor már történik. Várni szeretem.
Van-e érzés, mely forróbban és sejtelmesebben megdobogtatja az emberi szívet, mint az ünnep és a várakozás izgalma?
Érkezett a karácsony, mindig is rajongtam ezért az időszakért. Ilyenkor ünneplőbe öltözik a város, mint a nagy karneválok idején a távoli országokban az idegen helyek. De ez egy sokkal fennköltebb ünnep.
A december egy nagy, vörös bársonyfotel, amibe jó beleülni, ha hazamész. Pezsgőbontással kezdődik, és azzal ér véget. Ha szerencsések vagyunk, leszakad a hó is, és mindent tisztára mos. Elfedi a fehér lepel a bánatokat. Decemberben senki sem szomorú. Ilyenkor az emberek hazalátogatnak a családhoz, még az a rokon is hazamegy, aki nyáron haragudott. Megpusziljuk anyát, és megöleljük apát. Együtt vagyunk. Szeretjük a kollégákat is, prémiumokat osztogatnak, megdicsér a főnök, és fényesbe öltöztetjük az ablakokat, csakúgy, mint a szívünket. Ez elég nyálas, de attól még igaz.
A karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.
Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk.
Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valójában mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosabban úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart.
Karácsony délután lassan jön az alkony. Kíváncsiság bujkál minden gyermekarcon.
Facebook
Pinterest