Illem
Minden megszívlelendő viselkedési szabály kiindulópontja a jóérzés, a tapintat, az erkölcs.
Az, amit "mondani illik", épp annyira szabályozott, mint az, amit "tenni illik".
Mások életében vendégek vagyunk, és ennek megfelelően illik viselkednünk.
Az illemben nincs és nem is lehet mereven értelmezhető szabály. Az illemszabályok átértékelése, átalakítása, megújítása mindannyiunk érzésgazdagságából adódik, ha a saját személyünkről a másokkal szembeni viszonyunkban elfogulatlanul tudunk ítélkezni. A változó világban mi magunk és viselkedésünk is akaratunktól függetlenül állandóan változik. Ha nem teszünk semmi olyat, amit másoknál látva elítélünk vagy magunkra nézve sértőnek tartunk, az illemszabályok aprólékos ismerete nélkül is megközelítőleg helyesen és szépen viselkedünk.
Csak nagy tudományuk által kiváló embereknek bocsátja meg a világ a tapintatos modor ellen való vétséget, másoknak soha.
Egy hideg éjszakán összebújt néhány sündisznó, hogy kicsit megmelegedjék. Tüskéik azonban a közelséget kényelmetlenné tették, ezért ismét széjjelhúzódtak és fáztak. Ismételt próbálkozások után végül találtak egy olyan távolságot, amelynél még eléggé megmelegedhettek, anélkül, hogy összeszurkálták volna egymást. Ettől kezdve ezt a távolságot illendőségnek és jó modornak nevezték.
A szív legnemesebb jósága, a legfényesebb tehetség sem elegendő arra, hogy valóban kellemes társadalmi egyénné tegyék az embert; ehhez a jó modor törvényeinek, a szokás szentesítette társadalmi szabályok ismerete és gyakorlása is szükséges.
Az az ember, aki nem ért ahhoz, hogy mások előtt illedelmesen, bizonyos kecsességgel, vagy mint a francia mondja, bizonyos douceurrel megjelenjék, ki nem mutatkozik be arról az előnyös oldaláról, mely az őt megfigyelők szemének jól esik és akinek minden mozdulatában, arckifejezésében, beszédében és minden tettében nem nyilvánul meg a kellem, s báj, az összhangzat; az ilyen ember, bár a legszellemesebb, a legtudósabb, a legjámborabb, minden kiváló tulajdonsága dacára sem fogja megnyerni a finomabb világnak tetszését. Az ilyennek meg fogják bámulni erényeit, hősiességét, nagy tudását, vagy egyéb kiválóságait, de társaságát nem fogják keresni, sőt, mondjuk ki nyíltan, az ily modortalan, szögletes ember határozottan nevetséges és szánandó alak lesz mindenütt és mindenkor. Mert az ember lelkének értéke, szépsége csak úgy hat, ha az az érték, az a szépség külsőképen is érvényesül.
Amíg hitt abban a világ, hogy a formaságoknak van értéke, addig volt is! És volt hatalma is!
Ész és erény kétségen kívül megbecsülhetetlen tulajdonságai az embernek, de sajnos, a gyakorlati életben nagyon kevés az értékük, hacsak nem jár velük a szeretetreméltóság szép adománya is. Mit érnek a kiváló ismeretek, mit használ a jószívűség, ha a külső pallérozatlan, ha az ember modortalan. Hány embert lett már megnyerő külseje, társaságbeli ügyessége, finom modora, előzékenysége s keresetlen udvariassága révén szerencséjének kovácsa! S hány, különben jelesen képzett ember, nem tud boldogulni visszataszító külseje, szögletessége, faragatlansága s cinizmusa miatt!
Az élet tudománya a következő két maximában foglalható össze: cselekedjünk folyvást a szív és az udvariasság törvényei szerint, és tartsuk mindig szem előtt azt, hogy mit mond majd tetteinkről a világ.
Az illemtanok általában úgy érvelnek, hogy "tekintettel kell lennie az embernek másokra" és talán éppen ez a másokra való szüntelen hivatkozás nem teszi őket vonzóvá; jó ezért azt is tudatosítani, hogy az illem - mindenekelőtt az illemszabály betartójának számára - "védőöltözet" és biztonsági felszerelés!
Ha volt gyerekszobánk, megtanultuk, hogy ne bámészkodjunk, és ne tegyünk illetlen megjegyzéseket. De attól még van szemünk.
Facebook
Pinterest