Húsevés
Az igazán állatszerető ember soha, egyetlen ujjal sem bántalmazna, kínozna, hajkurászna vagy ölne meg állatot. Húst viszont, ami a legkevésbé sem állatformájú, de megfelelően elkészítve kitűnő étel, természetesen szívesen fogyaszt. A hús a csarnokban vagy a hentesnél keletkezik, úgy nő, mint a dudva, és a hentes pontosan akkora szeleteket szabdal belőle, amekkorát a kedves vevő kér, és nem kell rohangálni utána. Az állat és a hús megkülönböztetése nagyon fontos az embernek, mert neki erkölcsi érzéke van, és eszébe sincs úri passzióból feláldozni, pláne megölni egy kedves állatot.
Úgy tűnik, a húsfogyasztók jelentős része nincs elragadtatva az eljárásoktól, amelyeket követően a hús a tányérjukra kerül, mégsem tesznek határozott lépéseket az étrendváltásért. Ezek az ellentmondásos mindenevők adják ki - ha nem is a csendes többséget, de - a húsfogyasztók egy csendes, ám vastag "szeletét".
Van valami mélyen erkölcstelen abban, ahogy egy élet áruvá redukálódik, egy szintre kerül a mosogatószerrel vagy egy vécékefével. Ahogy az állatoknak szenvedniük kell, hogy a számla aljára egy szép szám kerüljön. Ahogy az üzletláncok mennyiségre és árra vonatkozó elvárása megnehezíti a felelősségteljes tevékenységet. És a legvisszataszítóbb, ahogy mind inkább elfordulunk, jóllehet tudjuk, milyen borzalmas dolgok történnek az élelmiszeriparban.
Ha egy olyan csirkét eszem, amiről tudom, hogy szinte halálra kínozták, nem fog ízleni. Egy dolog, hogy ezeknek a csirkéknek amúgy sincs semmilyen ízük, de az igazán rossz szájíz az erkölcsről szól. Amikor ilyet eszem, egy olyan apparátust támogatok, amelynek egyáltalán nem szeretnék a része lenni.
A puma nem válogatós. A hús az hús. Kegyetlen dolog, de egyáltalán nem olyan vagány, mint a hamburgerimádó ufók.
Mi van a fogyasztóval? Ő nem árt az állatoknak, csupán elfogyasztja a nagyüzemi állattartásból származó termékeket. Képzeljük el, amint valaki ezt mondja, "Nem rugdosok halálra egy kutyát. Éppen csak megfizetek valakit, hogy tegye meg helyettem." Úgy ítélnénk meg, hogy ez az ember helytelenül cselekszik, amikor felbátorít és rávesz valakit a kegyetlenkedésre. Hasonlóképpen van ez a húsevőkkel is, akik ugyan távol érzik magukat a hústermeléstől, és soha még csak nem is gondolnak arra, hogy mi történik az állattelepeken és vágóhidakon, az ott előállított hús megvásárlásával azonban közvetlenül bátorítják a termelőket, és lehetővé teszik a mindehhez kapcsolódó kegyetlenkedést. Vagyis a fogyasztót nagymértékű felelősség terheli.
Az ember húsevő állat; hogy ne kelljen szégyelnie, hogy testvéreit megeszi, eltagadja a rokonságot; azzal dicsekszik, hogy magasabb eredetű; de minden az állatokkal való rokonságára mutat; úgy születik, mint ők, úgy táplálkozik, mint ők, úgy szaporodik, mint ők, úgy hal meg, mint ők.
A csirke számomra azt példázza, hogy mit tettünk mi, emberek a világgal: megmérgeztük az ételünket, és ezzel magunkat is, hogy olcsóbb legyen; letagadtuk tetteink valódi árát; árucikké aláztuk és megkínoztuk az állatokat, dacára annak, hogy egyre több bizonyíték szerint rendelkeznek tudattal, ami nem is különbözik olyan gyökeresen a mienktől. A csirke története bemutatja, hogyan veszítettük el érzékünket a szentség iránt.
A magyar katonák soha többet ne öljenek embereket, csak a gépeiket és a muszklijukat fejlesszék, hátha mégis szükség lesz rájuk, és ne adj' isten megint beköszönt a világvége. Akkor lehet, hogy muszáj lesz lövöldözni. Bumm. Bumm. De addig is harcoljunk a Világbékéért, s maximum csak csirkéket, halakat, disznókat gyilkoljunk!
Facebook
Pinterest