Jim Robbins

Társadalmunknak nincs párja a materiális tudományok megértésében és megbecsülésében, és merevlemez-, felhő- és mappaszámra halmozza fel az információt. Az információhalom, az úgynevezett tudás azonban darabokra töri a világot, míg a bölcsesség egésszé teljesíti ki. (...) Fájdalmas hiányt szenvedünk bölcsességben, mert nem látjuk, hogyan kapcsolódnak össze egymással a tudásdarabkák, ezért aztán nem bírjuk jobb hellyé tenni a világot.

Miért vágyott az ember mindig is arra, hogy a levegőbe emelkedjen és szárnyaljon? A madarak és a madarak repülése az emberi létezés során újra és újra alapjaiban kavarta fel a lelkünket, az emelkedettség és a transzcendencia érzését váltva ki az emberből. Sokan sóvárognak arra, hogy fizikai és érzelmi értelemben egyaránt maguk mögött hagyják a földhöz kötött életet, és akkor tessék, a madarak valóra váltják helyettük is ezt az álmot. A lét elképzelhetetlen könnyűségét jelképező röptük valóban felkavaró élmény; a gyönyör, amit szemlélőjüknek nyújtanak, emberi mivoltunk legmélyéig hatol.

A csirke számomra azt példázza, hogy mit tettünk mi, emberek a világgal: megmérgeztük az ételünket, és ezzel magunkat is, hogy olcsóbb legyen; letagadtuk tetteink valódi árát; árucikké aláztuk és megkínoztuk az állatokat, dacára annak, hogy egyre több bizonyíték szerint rendelkeznek tudattal, ami nem is különbözik olyan gyökeresen a mienktől. A csirke története bemutatja, hogyan veszítettük el érzékünket a szentség iránt.

A vadászat a túlélés egy módja mind az állatok, mint a természeti népek számára, akik továbbra is ezáltal jutnak táplálékhoz, menedékhez, orvossághoz és meleghez. Én is megeszem a fácánt, a hegyesfarkú fajdot, a vadkacsát és a többi madarat, amelyet elejtek, de számomra a fő értéket nem a húsuk képviseli, hanem az, hogy segítenek fenntartani kapcsolatomat a vad természettel. Lehetővé teszik, hogy évente egy-két hétre megint kiélesedett érzékekkel bíró ragadozóvá váljak, hogy felfedezzem énem vad és szinte elfelejtett részét, és hogy teljes életet éljek a vadonban, ami sajnálatosan ritka élmény a mai modern világban.

A madarak a természet csomagfutárai. Azzal, hogy trágyába csomagolt magvakat hordozva röpköd ide-oda, elképzelhetetlen számú madár terjeszti az életet világszerte olyan módon, aminek más állat a közelében sem jár.

Mi az irónia, ha nem ez? Azokra az élőlényekre, amiknek árnyékában ülünk, amiknek gyümölcsét esszük, amiknek végtagjaira felmászunk, amik vizet adnak nekünk, legritkább esetben gondolunk. El kell jönnie a pillanatnak, amikor a legmélyebb tisztelettel gondolunk a fákra és az erdőkre, amik létfontosságú szerepet játszanak életünkben és a legbiztosabb szövetségeseink lesznek a bizonytalan jövőben.