Gyógyítás
Az orvosok főleg a kezelésekről beszélnek, és arra nem fordítanak megfelelő figyelmet, hogy milyen megterhelő a kezelés.
Gyógyítani a legszebb érzés a világon. És a betegünket meggyógyítani a sikernek olyan érzése, amiről a külvilágnak fogalma sem lehet. Ezt csak mi orvosok magunk érezzük a maga teljességében.
A pácienssel töltött idő is része a gyógyítás művészetének, hiszen valóságos embereket kezelünk, valódi gondokkal és félelmekkel. A páciens nem egy hibás alkatrész valami nagy gépezetben, a sebész pedig nem műszerész.
A beteg aktív részvétele nélkül az orvosok minden tudása és gyógyszere elégtelennek bizonyulhat.
Az orvos tevékenységében, a gyógyításban van olyan tényező, amit nem lehet tanulni, aminek nincs neve, csak hatása, s ezért a gyógyítás nem csupán tudomány, hanem művészet is.
Hajdanában rendszerint a gyógyfőzetek jelentették az egyetlen választást, ha az ember jobban akarta érezni magát. Manapság többféle lehetőség áll rendelkezésre. - Orvosok, gyógyszertárak és apró pirulák hol csodákat művelnek, hol elfedik a valós problémát.
Ahogy az emberek képességei gyengülnek, akár a kor, akár betegség hatására, életük jobbá tétele érdekében gyakran félre kell tennünk tisztán orvosi jellegű irányelveinket - ellenállva a késztetésnek, hogy mindent megpróbáljunk megjavítani és irányításunk alá vonni.
A hagyományos gyógyászat célja, hogy meghosszabbítsa az életet. Feláldozzuk az élet minőségét most - műtétekkel, kemoterápiával, intenzív kezeléssel -, hogy később esetleg nyerjünk némi időt. A hospice-ban részt vevő orvosok, ápolók, lelkészek és szociális munkások pedig abban segítik a halálos betegségben szenvedőket, hogy a lehető legteljesebb életet élhessék most rögtön.
Ha nem tudjuk, pontosan mennyi időnk van még hátra - és jóval többet képzelünk, mint amennyi valójában hátra van -, arra sarkall az ösztön, hogy harcoljunk, hogy gyógyszerekkel az ereinkben, csővel a torkunkban vagy friss varratokkal a húsunkban haljunk meg. Azt, hogy így esetleg lerövidítjük vagy rosszabbá tesszük hátralévő időnket, mintha észre sem vennénk. Úgy képzeljük, várhatunk addig, amíg az orvosok azt mondják, hogy már nem tudnak mit tenni. Csakhogy nagyon ritkán fordul elő, hogy az orvosok nem tudnak tenni semmit.
A halál az ellenség. Csakhogy az ellenség erősebb nálunk. Előbb-utóbb győzni fog. Márpedig egy olyan háborúban, amelyet nem nyerhetünk meg, nem olyan tábornokot akarunk, aki a teljes megsemmisülésig harcol (...), hanem (...) aki megérti, hogy akkor a legnagyobb a veszteség, ha egész a keserű végig harcolunk.
Facebook
Pinterest