Görcsös ragaszkodás
Amibe görcsösen belekapaszkodunk, azt elveszítjük, s csak az a miénk, amit oda tudunk adni.
A görcsös kapaszkodás nem a szoros érzelmi kapcsolódás, hanem a bizalmatlanság jele.
Mire jó folyton csak a múltba zárkózni?! Miért kell ilyen görcsösen az elmúlt dolgokba kapaszkodni?!
Fontosnak tartom, hogy tanulja meg az ember elengedni azt, akit szeret. Nem szabad görcsösen ragaszkodni senkinek az emlékéhez, akármekkora űr marad utána.
Szerezd hát meg magadnak azt, ami teljesen tőled függ: légy őszinte, méltóságteljes, munkabíró, ne hajhászd az élvezetet, ne elégedetlenkedj a sorsoddal, légy kevéssel beérő, jóindulatú, szabad, komoly, keresetlen, nagylelkű. Nem érzed-e, hogy mennyi mindent meg tudnál szerezni, amire nem hozhatod fel kifogásnak az alkalmatlanságot, a rátermettség hiányát? Te pedig szántszándékkal alatta maradsz a mércének? Vajon a rátermettség hiánya kényszerít rá, hogy zúgolódj, az élethez görcsösen ragaszkodj, hízelegj, testi állapotodat okold, hogy tetszelegj, hogy komolytalan légy, hogy lelkednek annyi nyugtalanságot okozz? Nem!, az istenekre nem! Mindezeket a hibákat már régen levetkőzhetted volna, s legföljebb csak azzal vádolhatnának, hogy valóban lassúbb, nehezebb felfogású vagy. Ezen is segítened kell azonban gyakorlással, s nem szabad elnézned magadnak ezt a mentségedet, vagy éppen tetszelegned benne.
Bármikor megtehetitek, hogy kiléptek a magatokra kényszerített szerepből, és levethetitek azt a kényszerzubbonyt, amelyhez most oly görcsösen ragaszkodtok. (...) Ha abbahagyjátok ezt a görcsös tökéletességre törekvést, ha befejezitek az állandó komorkodást, ha a búsulás helyett élvezitek az Életet, ha tánccal, énekléssel és szerelemmel ünneplitek önmagatokat, a másikat és magát a Létet, akkor átérzitek, milyen csodálatos is a világ.
Aki jól szeret, az idővel nem "kijózanodik", hanem egyre részegebb lesz. Ha láttál már öregeket, akik egy emberöltő után is görcsösen fogják egymás kezét, tudod, miről beszélek. Ritka, de van még ilyen.
A haraghoz és a nehezteléshez való görcsös ragaszkodás állandó stresszben tart, ami a szívet éppúgy károsítja, mint a lelket.
A boldogságot éppen akkor veszélyeztetjük igazán, ha görcsösen belekapaszkodunk.
Van érzés, amelyet az ember nem tud osztályozni, címkézni, amelyet nem tud elzárni lelke valamelyik fiókjába, mert sokkal nagyobb, hatalmasabb, dúsabb, mint az ember maga... van érzés, amely elborítja az embert, mint egy nagy távol-keleti árvíz, az ember fuldoklik benne és néha görcsösen megkapaszkodik régi élete valamelyik roncsában... Nemcsak a boldogtalanság, a nagy boldogság is hajótörés...
Az öregeknek csak az emlékeik maradnak. Az ifjak bővelkednek álmokban és reményekben, miközben az öregek görcsösen markolják hajdanvolt álmaik hamuját, és azon tűnődnek, mi történt az életükkel.
A félelem ruhákba csavarja a testünket, a szeretet mezítelenül hagy. A félelem görcsösen kapaszkodik mindenbe, és mindenhez ragaszkodik, amink csak van, míg a szeretet odaad mindent. A félelem bezár, a szeretet megnyit. A félelem megragad, a szeretet elenged. A félelem sajog, a szeretet enyhít. A félelem támad, a szeretet módosít.
Élhet melletted valaki, de ha a szívetek nincsen adásban, még akkor is idegenek maradtok, ha görcsösen szorítjátok egymás kezét. De ha a szív adni kezd, lehet a távolság a Föld másik pontja: válaszolnak rá.
Facebook
Pinterest