Giccs
A művészet nem a szépségről szól, hanem a különösségről. Az, hogy a művészet többnyire (de távolról sem mindig) szép dolgokat hoz létre, nem cél, hanem következmény. Ha sikerül megragadóan ábrázolni az egyediben az általánosat, azt hajlamosak vagyunk akkor is szépnek érzékelni, ha amúgy távolról sem szép maga a dolog, amit ábrázol. Van olyan művészinek tűnő alkotás is, ahol érezhető, hogy a szépség önmagában cél, és nem csak a különösség következménye - nos, az ilyet szokás giccsnek nevezni.
A művészetben tisztán a racionális értelem segítségével csakis giccset lehet alkotni.
A kultúra hangja a csönd. A csönd az elmélyedés, a megrendülés, a fölébredés, a bekapcsolódás, a megértés, a tisztaság, a bölcsesség hangja. A giccs hangja a zaj. A kultúra megrendít, a giccs megőrjít. A kultúra katartikus, tisztít, a giccs szennyez. A kultúra tétje az üdv, a giccsé a bevétel. A kultúra a közösségben terem, a giccs a tömegben.
Amikor valami véletlenségből folttalan és tiszta, jön az élet dilettáns, közhelyes szemlélője, és leönti egy vödör nyállal.
A giccs tagadja vagy kizárja az élet negatív aspektusait, és kielégíti azt a szükségletünket, hogy a megszépítő hazugság tükrébe tekintsünk, és meghatott elégedettséggel rá is ismerjünk magunkra.
A giccs minden börtönök közt a legálnokabb. A rácsok leegyszerűsített és hamis érzelmekkel vannak bearanyozva, ennélfogva bennük egy palota oszlopait látják.
A giccs valószínűleg azért marad kívül az igazi művészet birodalmán, mert mindent elkövet annak érdekében, hogy százszázalékosan csak szép legyen.
A giccs a művészet ellentéte. A buták művészete. Az összes naplemente, meg patakból ivó őzike hazugság. Nem szó szerint hazugság, hiszen naplemente is van, az őzek is isznak. Művészetként hazugság. Mert az örök idill illúzióját akarják kelteni. Mintha az életben nem lenne ugyanúgy jelen a rossz, mint a jó, a csúf, mint a szép.
Facebook
Pinterest