Gének
Fogantatásunkkal szüleink genetikai üzeneteit egyesítjük, vállalva, hogy azokat épségben továbbadjuk majd. Cserébe az anyaméh tápláló melegét és a családi fészek oltalmát kapjuk.
Az élet (...) alapvetően a gének missziója, s csak kisebb részben a miénk.
Mi vajon az a biológiai entitás, ami évmilliárdnyi időt nem kímélve végigpörgette az élet folyamát, melynek csúcspontján az anyag - az emberi tudat által - eszméletre ébredt, hogy megvizsgálja önmagát? A test biztosan nem, hiszen az egy halandó porhüvely csupán, ez a valami viszont az öröklétet "tűzte ki célul". Egy szenvtelen információcsomagról van szó, melynek kódját a DNS őrzi.
Az egész genetikai program a DNS, és nem maguk az emberek szolgálatában áll. Mi csupán az életet hordozó molekulák időleges tárolói vagyunk. Ebben az esetben a csomagolás, vagyis mi magunk, arra szolgál csupán, hogy eldobják.
Amikor az élő lények más élő lényeket csinálnak, az információ, amit továbbadnak, megváltozik, így az új lények kicsit mások lesznek, mint a régiek. Hosszú idő során ezek a kis változások az egy fajtából nagyon különböző fajtákat hoznak létre.
Az emerek tudatalattija még valahogy elfogadja, ha csupán megvizsgáljuk az örökítő anyagunkat, de hevesen tiltakozik az ellen, ha meg is akarjuk változtatni azt.
A gének lehetőségek. Információk. Domináns módon ránk kényszeríthetnek dolgokat, vagy lehetőségeket kínálhatnak föl. Mindenekelőtt azonban: tervek. A gének semmire sem képesek, amíg el nem olvassák és fel nem használják őket. Néhány tervvel ezek közül nem tudunk mit kezdeni - ezek arról döntenek, hogy emberek legyünk-e vagy baktériumok. Mások hosszú ideig lappanghatnak (mint az öregségi foltok), megint másokkal rendelkezhetünk ugyan, például nagy mellel, mégsem válnak valósággá. Az egyik embernek szerencséje van, a másiknak nem.