Előítélet
A józan ész a tizennyolc éves korunkra összegyűjtött előítéletek gyűjteménye.
Nagyon fontos, hogy tudatában legyünk annak, amikor másokról vagy akár önmagunkról előítéletesen gondolkodunk, és hogy megkérdőjelezzük ezeket a sokszor automatikus gondolatokat, enélkül ugyanis nem fogunk tájékozott döntéseket hozni társainkról és magunkról. Áldozatként pedig azt is tudatosítanunk kell, hogy nem kell csöndben tűrnünk, amikor más emberek mindenféle címkékkel ellátott dobozokba zárnak minket.
Mindannyian az előítéleteink rabjai vagyunk, de legtöbbünk meg van győződve róla, hogy ő kizárólag a bizonyítékoknak hisz, és ezek alapján alakítja ki véleményét. Pedig ez koránt sincs így.
Nincs veszélyesebb, mint megsérteni olyasvalaki előítéleteit, aki azt állítja, hogy nincsenek neki.
Egy olyan világban, ahol kevesebb a frusztráció, ott kevesebb az előítélet is.
Aki beleszületik abba, hogy (...) nem illeti meg semmi, az természetesnek veszi, ha az utolsó padban kell ülnie, bár olyan kicsi, hogy nem látja a táblát, és hiába szorgalmas és igyekvő, hiába tehetséges, nem lesz belőle semmi.
Az előítéletesség és a szélsőségesen agresszív cselekedetekre való hajlam éppen akkor a legerősebb, amikor nincs személyes érintkezés "az idegennel", megteremtődik viszont a potenciális ellenség képe. Egyszerűen azért, mert ez tulajdonképpen egy projektív felület: minden negatív érzésemet, indulatomat, minden problémámat rá tudom vetíteni. Még egy viszonylag egészséges társadalomnak is - hát még egy megnyomorítottnak - szüksége van arra, hogy bűnbakot találjon. Ebből a szempontból a menekült ideális célpont, hiszen róla végképp semmit nem tudunk, tehát minden bennünk lévő dühöt rá tudunk vetíteni. Ebből egy "majdhogynem társadalmi konszenzus" alakulhat ki, hiszen mindnyájunknak vannak sérelmei, a menekültekkel szembeni utálatunk pedig olyan téma, amit meg lehet osztani másokkal.
Bármilyen egyszerű leírásnak vagy kategorizálásnak van olyan hatása, hogy reflektálatlanul mozgósít sztereotípiákat, amelyeket hajlamosak vagyunk a részletek végiggondolása nélkül igaznak elfogadni. Egyszerűen azért, mert általában "robotpilóta" üzemmódban működünk, csak kevés dologra vagyunk képesek tudatosan odafigyelni. (...) Így szinte észrevétlenül, ráadásul nagyon mélyen épülnek be az ember gondolkodásába különböző állítások.
Az emberi gondolkodás alapvetően nagy sémákra, sztereotípiákra épül, viszonylag ritkán fordítjuk arra az energiánkat, hogy alaposan végiggondoljunk állításokat. Másrészt pedig gyakorlatilag minden ember motivált arra, hogy indulatait előítéletek formájában vezesse le bizonyos csoportokon. Ez egy olyan általános motiváció, amely nagyon erősen hat, és csak óriási önfegyelemmel tudunk ideig-óráig megszabadulni tőle.
Amikor úgy tűnik, hogy valaki kivétel a szabály alól, gyakran inkább maga a szabály téves, nem pedig ő a kivétel.
Mindannyian egy picit előítéletesek vagyunk, csak nem így gondolunk magunkra. Ha ezt tudom, akkor tudok változtatni. Ha nem tudom, akkor zsákutcában vagyok.
Kortársaink óriási többségét semmi más nem érdekli, csak ami az életvonalába illik, ami megerősíti az életsablonjait, eszméit, értékeit, előítéleteit.
Facebook
Pinterest