Elmúlás
A legfőbb rossz, mármint az ember számára, nyilván a mulandóság. Lehet ez ellen érvelni egy előadóteremben vagy egy kocsmaasztal mellett, de a katedrálisoktól a fotográfiáig, a nagyüzemi mezőgazdaságtól magáig a hadiiparig minden a mulandóság okán jött létre. A két legnagyobb hajtómotor, az önfenntartó és a fajfenntartó ösztön is erről szól. A modern ember próbálta meg ezt először ignorálni.
Minden egyes szelfi, amit készítünk, az összes jól sikerült naplementénk vagy a tegnapi vacsoránk képe, amit elraktározunk a felhőben, valamiképp az életünk kiterjesztéséről szól a fizikai elmúlásunk utáni időkre. Az egyórás vasárnapi mise és az ötperces esti imádság egy olyan, már-már kötelező önimádat-rituáléra lett lecserélve, ami naponta órákat visz el az életünkből, de megnyugvást nem ad. Az összes jól tárolt, vigyorgó szelfink ellenére egy hét alatt többet szorongunk, mint bármelyik kétszáz esztendővel ezelőtti felmenőnk egész életében. Kétségtelen, hogy mi szinte mindent jobban tudunk nála, de gyászolni és elmúlni jobban tudott, mint mi.
Miért nem kell senkinek az igazság?
Mért gyűlölik? Ma is, egy nő mivel jön?
Zöld barackot kapott."Addig örüljön"
mondom neki, "amíg zöld. Amit ott lát
a ládában - lángfoltos-sárga, nedvdús,
olyan hibátlan, mintha festve volna -
ma még csak egy szeplő van rajta - holnap?
A fél gyümölcs rozsdás, halott üveghús.
Dobhatja ki. (...)
Mint ahogyan a nyár
ahogy jön, már megy is." Én nem tudom, mért
rám néznek így. Nem én hoztam a törvényt.
Én csak elfogadom: ez a szabály.
A világ dolgai elmúlnak (...). Legyenek bármilyen hevesek, elmúlnak, ahogy a virág is elnyílik és nincs többé.
Semmi sem tart örökké. Ez tudományos tény. A dolgok megtörténnek, majd véget érnek, és soha nem kapjuk vissza őket.
Facebook
Pinterest