Elhízás
Legtöbbször az a típusvélemény, hogy együnk kevesebbet és mozogjunk többet. És a probléma megoldva! Az elhízással kapcsolatban ez az egyik legnagyobb tévhit. Orvosok, egészségügyi szakemberek, gazdasági döntéshozók, politikusok, a nagyközönség: mi mind felületesen közelítjük meg a problémát. Ez az egyik oka annak, hogy az elhízásjárványra nincs megoldás. Ennek megtalálásához messzebb kell látnunk az egyszerű és egyoldalú megoldásoknál.
Az elhízáson alapuló megkülönböztetés a társadalmilag elfogadott hátrányos megkülönböztetés utolsó formája. Mindenki tudja: nem különböztethetünk meg embereket etnikai hovatartozás, bőrszín, szexuális irányultság, életkor, nem, vallás, szellemi vagy fizikai fogyatékosság alapján, de valamiért társadalmi szempontból elfogadhatónak tűnik elítélni az elhízott embereket.
Már megvan a két gyerek, létrejött, aminek létre kellett jönnie, amit minden nő akar, az is, aki azt mondja, nem akar, a család, meg most ő koplalással állja el a természet útját, ugyan már, ez teljesen felesleges, a végén mindig a természet győz és nem az emberi akarat. Ha nem így lenne, mindenki jól nézne ki.
Hány újságcikk címe bombáz minket olyan okosságokkal, mint hogy "Égesd le a zsírt a hasadról mindössze öt nap alatt!", "Fogyassz teljes kiőrlésű gabonát, és égesd a zsírt!" vagy "Egyszerű gyakorlatok a karcsú combokért"? És mindegyik mellett ott vannak a fiatal, fitt modellek képei, de azt persze sosem tudjuk meg, ők mitől lettek olyanok. A burkolt üzenet azonban célba talál: ha nem vagy sovány, az bizony egyes-egyedül a te hibád, hiszen csak követni kell az egyszerű szabályokat.
Az egész diétaipar sulykolja belénk a karcsúság ígéretét, s mellé a bűntudatot, ha mégsem vagyunk azok.
Szegény zsír! Folyton rágalmazzák, szégyellik, soha nem szeretik. Felfedi a torkosságunkat, az önuralmunk hiányát, az alacsony önbecsülésünket, s megalázóan értéktelennek érezzük magunkat miatta. Meg akarunk szabadulni tőle, vagy ha már ez nem megy, azon fáradozunk, hogy szinte láthatatlan mennyiségre korlátozódjon a testünkön. Milliárdokat költünk arra, hogy eltüntessük: diétás élelmiszerek, könyvek az egészséges étkezésről, konditermek, gyógyszerek, tanácsadók, orvosi kezelések. Sőt, többet költünk a zsír elleni harcra, mint amennyit a terrorizmus ellenire fordítunk.
Milliárdokat költünk a zsír elleni háborúra: kémiai fegyverek, sebészeti beavatkozások, átalakított életvitel, edzőgépek, kínos aprólékossággal kiszámított ételadagok. És minden erőfeszítés ellenére a zsír újra és újra visszatér. Hogy mi következik mindebből? Nem értjük magát az ellenséget! Az anyagcsere sokkal-sokkal bonyolultabb folyamat, mintsem hogy egyszerű kalória plusz-mínuszokkal le lehetne írni. A fenébe is, nem puszta kalóriaégető gépek vagyunk! Hanem igen összetett biológiai szervezetek bonyolult hormonháztartással, genetikával, baktériumflórával - s mindezek szerepet játszanak a tápanyagok feldolgozásában. Nyilvánvaló, hogy ha a zsírt kordában akarjuk tartani, a jelenleginél sokkal inkább meg kell értenünk a működését.
Hogy mennyi zsír van bennünk, az nem csak az akaraterőn és a társadalmi nyomáson múlik. Sokkal bonyolultabb a helyzet.
Az emberek még mindig nehezen hiszik el, hogy létezhet olyan gén, amelyik elhízást okoz. Egy olyan gén, amelyik a viselkedésre is kihat. Hiába mondjuk el százszor, sokan még mindig képtelenek elfogadni a tényt. Szerintem arról van szó, hogy az emberek nem szívesen néznek szembe azzal, hogy nem tudnak mindent irányítani. A gondolat, hogy egy furcsa genetikai mutáció hatására valaki egyfolytában a süteményes bödönt dézsmálja, még sok orvos számára is nehezen hihető.
Ha valaki elhízik, nemcsak az a kép változik meg, amelyet magáról kialakít, hanem a többi ember róla alkotott benyomása is.
Képes túlélni. Irányítja az elménket. Újraprogramoz minket. Jason Bourne? Nem. A zsírunk az! E szervünk hihetetlenül ügyesen küzd a fennmaradásáért. Ha bármilyen hadsereg a világon ilyen fegyverekkel rendelkezne, komolyan felborítaná az erőviszonyokat. A zsírunk pedig pontosan ilyen erős. Bárki, aki valaha is próbált már néhány pluszkilótól megszabadulni, pontosan tudja, milyen nehéz ez. Amit egyszer felszedünk, rendületlenül harcol, hogy meg is maradjon - akár mindörökre.
Aki csak terpeszkedik, ahogy a dinnye a fűben, az úgy is nő, mint a dinnye.
Szerintem minden kórboncnok eleve gyűlöli a kövérséget. A kicsit is kövér embert sokkal gusztustalanabb és nehezebb boncolni, mint a soványat. A felhalmozódott zsír ráadásul valószínűtlenül sárga, mint a bonctermi köpeny. A kövér emberekben a zsírszövet nemcsak a hasfalon található, hanem a belső szervek is zsírosak, a beleket ölelő cseplesz is tiszta zsír, és eltakar mindent. Esküszöm, a fogyókúrára motiváló leghatásosabb eszköz lenne, ha a kövérek látnák, miként festenek belülről.
Facebook
Pinterest