Élet a halál után
A halál hozzátartozik az élethez. De azt is tudom, hogy nem pont, hanem kettőspont.
Biztosan van élet odafönt, és akármilyenek is az ottaniak, ők is bennünket néznek.
Azt mondják, az emlékezet életet ad a halál után. Talán van benne némi igazság, de csak ha elfogadjuk, hogy az emlékeinket kellemes távolságból szemléljük, mint múló lobbanásokat vagy alkalmi szikrákat. Ha mohók vagy kétségbeesettek vagyunk, ha nagyon akarjuk, ha utánunk nyúlunk, és megpróbáljuk őket elérni, mi történik? Olyan gyorsan eltűnnek a szemünk elől, hogy azon tűnődünk, léteztek-e egyáltalán. A trükk talán az, hogy meg kell szelídítenünk őket. Ha megtanuljuk a tenyerünkbe zárni, kincsként őrizni az apró, de ragyogó pillanatokat, és ebben találni valami megnyugvást. Különben semmi másra nem jók, mint hogy eszünkbe véssék: elkéstünk. Hogy ami elveszett, örökre elveszett.
Mivel az ember egyedülálló módon képes belegondolni a saját halálába, kellően fél is tőle. Azzal próbáltunk enyhíteni ezen a félelmen, hogy gondolatban megalkottuk a halál utáni életet.
Az ateisták nem hisznek a halál utáni életben, helyette viszont hisznek a halál előttiben.
A halál nem zsákutca, mely az embert a semmibe vezeti, hanem kaput nyit az öröklét felé.
Az ember halhatatlanságát látni az anyag átváltozásában ugyanolyan különc esztelenség, mint ragyogó jövőt jósolni a hegedű tokjának, miután a benn levő drága hangszer eltört és hasznavehetetlenné vált.
Ateistának lenni azt jelenti, tudatában kell lenned, hogy amikor meghalsz, tényleg meghalsz. A legtöbbet kell kihoznod abból, amid itt van, és minél nagyobb hatást gyakorolni másokra. Hiszem, hogy csak az utánad hátrahagyott hatás által élsz tovább - ami jelentheti akár a gyermekedet vagy akár a zenélést.
Én nem vágyom a túlvilágra. Úgy értem, elvileg sem. Azt gondolom, hogy ezt az Isten sem kívánja tőlünk. Nem akarlak bántani, nem írom, a te Istened. Nekem nincs Istennel semmi bajom, nem gyűlölöm, hogy nincs.
Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet,
de a kegyetlen halál mindent összetépett.
Csoda volt, hogy éltél, és bennünket szerettél,
nekünk nem is haltál meg, csak álmodni mentél.
Egy reményünk van, mi éltet és vezet,
hogy egyszer majd találkozunk veled.
Ha rám gondoltok, köztetek leszek,
de fáj, ha látom könnyetek.
Ha rám gondoltok, mosolyogjatok,
Emlékem így áldás rajtatok.
Szívük megpihenni tér ott lent a mélyben,
Lelkükre angyalok vigyáznak fent az égben.
Mi nem válunk el, csak te előre mentél.
Facebook
Pinterest