December
Minden decemberben erővel próbálok emlékezni, hogy soha ne felejtsem el, ekkor zajlik az élet legszebb időszaka.
Egyetlen év sem végződik simán: az utolsó hetek mindig tartogattak valami meglepetést - jót vagy rosszat -, mintha minden esemény, aminek az év folyamán be kellett volna következnie, de valahogy nem sikerült időre, csőstül szakadt volna rá az ünnepek előtti napokban.
A december egy nagy, vörös bársonyfotel, amibe jó beleülni, ha hazamész. Pezsgőbontással kezdődik, és azzal ér véget. Ha szerencsések vagyunk, leszakad a hó is, és mindent tisztára mos. Elfedi a fehér lepel a bánatokat. Decemberben senki sem szomorú. Ilyenkor az emberek hazalátogatnak a családhoz, még az a rokon is hazamegy, aki nyáron haragudott. Megpusziljuk anyát, és megöleljük apát. Együtt vagyunk. Szeretjük a kollégákat is, prémiumokat osztogatnak, megdicsér a főnök, és fényesbe öltöztetjük az ablakokat, csakúgy, mint a szívünket. Ez elég nyálas, de attól még igaz.
Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Behegesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.
A december általában mindig sötét és sivár, de ha az embernek van karácsonyfája, meg egy csomó dísze és karácsonyfaégője, akkor igazán hangulatos lesz.
December az úton
szánkóval szalad,
karácsonyi kedvvel
kincset osztogat.
Piros ünnepet hoz,
fenyők illatát,
hóember a kertben
kicsípi magát!
Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.
Azt hiszem, nekem erről szól a december. Azoknak az öröméről, akiket a legjobban szeretek. Örökké és végtelenül.
Facebook
Pinterest