Civilizáció
A civilizáció egyik fő célja az erőszakot a legvégső eszközök egyikévé tenni.
A civilizáció mindenütt teokráciával kezdődik, és demokráciával végződik.
A természet apró szigetekre szorult vissza a hamis és mesterséges világ tengerében, szigetekre, ahova az ember ellátogathat megcsodálni, fényképet készíteni a lakóiról - legyen szó állatokról, növényekről, fákról, sziklákról, folyókról vagy hegyekről, mintha valami különleges kiállítási darab lennének egy múzeumban, anélkül, hogy felfogná, hogy valaha ezek a sziklák, völgyek, folyók nem védelemre szoruló örökség voltak, hanem saját otthonunk, saját szupermarketünk, saját iskolánk. Egyszóval a saját bolygónk.
A haláltól való félelem rémiszti meg az embereket akkor, amikor megszakad minden kapcsolatuk az ember alkotta világgal. Génjeink megszokták a racionális világ nyújtotta biztonságot, ahol minden a saját védelmünket szolgálja, és ha megszűnik ez a védelem, akkor hirtelen úgy tűnik, életünknek bármely pillanatban véget vethet valamilyen ismeretlen veszély. Irracionális dolog, de ez a félelem az, ami átveszi az uralmat fölöttünk, és az emberi közösség karjaiba sodor, ahol védve érezhetjük magunkat - bárhol a világon, ahová elér a kéz. Cserébe elveszítjük ösztöneinket, melyek segítenének e világ határain túlra merészkedni.
Mindenki a saját dolgával van elfoglalva, örül, hogy él, és azt próbálja elérni, hogy őt magát ne bántsák. A közösségi viselkedés, ne adj’ isten az altruizmus már régen föloldódott a milliós tömegekben. Mi a fenének is figyelnének egymásra azok, akik még a közvetlen szomszédjaikat sem ismerik? Na, ez az, ami sebezhetővé teszi az embereket. A ragadozók ellen csak úgy védekezhetnének, ha egymásnak vetik a hátukat, és mindenki vicsorog, sziszeg, fúj, rugdos. De ezek bizalmatlanok egymással szemben.
A modem korok embere tovább él, mint amennyi időre eredetileg tervezve lett, s így tulajdonképpen a szavatossági idő lejárta után is használja a testét.
Egyedül az emberek tartózkodhatnak tartósan kövek, téglák és cserepes tetők között, no meg nehezen érthető műveik, ártalmas szándékaik és megfejthetetlen vágyaik.
A legtöbb ember egy szakma, a legtöbb ember egész nap baromságokkal foglalkozik, a legtöbb ember egy munkahely. Bemegyünk, kijövünk, robotokként viselkedünk, amennyiben rendesek vagyunk. Aki pedig nem rendes, az sem tudott ember maradni. Ez a világ bedarálja az embereket, nincs esély a kibontakozásra. Ez a világ egy őrült kombájn, kattog a világ, gépiesedik.
Meg kell találnunk a jégkorszak előtti tapasztalatokat, az algák, a szivacsok, a halak, kétéltűek, delfinek tapasztalatát. Törekedjünk a jóra, kevesebb rombolás, több építkezés.
Facebook
Pinterest