Cápa
Talán egyetlen mozifilm okolható a cápák rossz híréért. Ha azonban lehetőségünk adódik hivatásos vezető kíséretében együtt úszni a karibi szirticápákkai, vagy figyelni őket, ahogy a tengerfenéken járőröznek a maguk ösztönös módján, akkor óhatatlanul lenyűgöz minket a kifogástalan áramvonalasság és a fenséges megjelenés. Ha még azt is hozzávesszük. hogy évente lényegesen több embert öl meg kutya, mint cápa, akkor rá kell jönnünk, hogy a félelmünk nem helyénvaló. Kezeljük őket inkább megfelelő tisztelettel!
Úgy érzem magam, mint mikor a Cápákat nézem, isten tudja, hányadszor, és a férfiak ott imbolyognak a kis csónakban a sötét tengeren, részegek és énekelnek, és minden kellemes és jó, és azt fantáziálom, hogy a filmnek ebben a most látott verziójában a cápa tán nem ér az evolúciónak arra az igen magas fokára, hogy befaljon egy csapat emberi lényt, hanem békésen tovább úszkál, és senki nem esz meg senkit. És nézem, miközben tudom, amit tudok, és ez bizonyosság, de mégis, haloványan azt remélem, hogy az az egyetlen kazetta került hozzám, amelyet a valósággal szembenézni nem tudó érzékeny lelkemnek készítettek.
A cápákkal való találkozásaimból két tanulságot vonhattam le: először azt, hogy minél több cápát lát az ember, annál kevésbé ismeri ki magát rajtuk, másodszor és mindenekelőtt azt, hogy lehetetlen előre megmondani, mit fog egy cápa csinálni.
Egyetlen cápa elegendő, hogy egy egész régió turizmusát tönkretegye, mivel egyetlen ember sem merészkedik a vízbe, pedig a valószínűség, hogy a cápa őt is megegye, szinte a nullával egyenlő.
Azt hiszem, a szerelem olyan, mint egy cápa: ha nem tud előre menni, előbb-utóbb beledöglik.
A cápa nem fél semmitől a világon, és pontosan azt fogja tenni, amihez kedve van.
Facebook
Pinterest