Anna Maxted

Minden szeretet függ valamitől. Csak muszáj leszögezni, milyen feltételeket hajlandó elfogadni az ember cserébe a szeretetért. Ez elég könnyen hangzik, miközben pokoli nehéz. Amikor azt akarod, hogy valaki megszeressen, aztán azt, hogy változatlanul szeressen, előfordul, hogy olyan feltételeket is elfogadsz, amelyeket egy ideális világban, ahol minden gömbölyű, ki nem állhatnál.

Azt hiszed, remekül kijöttök, bármiről beszélhettek, hogy a kapcsolatotok szilárd, elégedett vagy, és akkor - föltárul ez a szakadék, rájössz, hogy ott ez a rohadt nagy probléma, amit mindketten letakartatok, egészen addig, míg végül azt hittétek, nincs is. És akkor a semmiből előjön, és ott álltok mindketten a szakadék szélén. És akkor megpróbálod megközelíteni a problémát, de nem tudod - valahányszor lábujjhegyen közelítesz felé, és beszélni akarsz róla, hatalmasra nő, és olyan az egész, mintha gyufát gyújtanál egy olajtartály mellett.

Úgy érzem magam, mint mikor a Cápákat nézem, isten tudja, hányadszor, és a férfiak ott imbolyognak a kis csónakban a sötét tengeren, részegek és énekelnek, és minden kellemes és jó, és azt fantáziálom, hogy a filmnek ebben a most látott verziójában a cápa tán nem ér az evolúciónak arra az igen magas fokára, hogy befaljon egy csapat emberi lényt, hanem békésen tovább úszkál, és senki nem esz meg senkit. És nézem, miközben tudom, amit tudok, és ez bizonyosság, de mégis, haloványan azt remélem, hogy az az egyetlen kazetta került hozzám, amelyet a valósággal szembenézni nem tudó érzékeny lelkemnek készítettek.

A legtöbb pasi, akit ismerek, egy beépített törlőgombbal képes törölni minden információt, pontosan húsz másodperccel azután, hogy a lelkedet, mint valami gránátalmát, szélesre tártad előtte.

Imádom a barátságos embereket - tudod, aki felemeli a kezét, amikor előreengeded a zebránál, akivel összenézel, és egymásra mosolyogtok, amikor egy vallási fanatikus imára fakad a metrón, aki szól, hogy "leejtettél egy ötöst", amikor leejtettél egy ötöst -, szóval azokat, akik egy csöppnyi boldogságot árasztanak, mert noha tudják, hogy a mindent átható ellenségesség érthető, de tudják azt is, hogy nem kötelező. És kevés van belőlük.

Amíg az ember fiatal és gügye, addig a szülei makulátlanok, megküzdenek a sárkánnyal, és győznek. Aztán kicsit öregszik az ember, és előtűnnek a repedések. A hősökről kiderül, hogy gyarlók. És védelemre szorulnak ivadékaik gazságaival szemben, ámbátor unásig ismételgetik, hogy "Én is voltam fiatal!".