Anime
Épp azon gondolkodom, hogy minden embernek célja van a világon, amint megszületik? Vajon mit keresünk itt? Fontos kötelességünk van ebben az életben, amit mindenáron teljesítünk? Amiért megszületünk, az okot, egész életünkben keressük. A szabadság pedig csak azoké, akik megtalálják a választ erre a kérdésre.
Mindig próbáltam megszabadulni a felelősségtől, mert az olyan bajos. Ezért szúrtam el annyi mindent.
- Miért csinálják? Miért áldozzák fel az emberek az életüket? - Ha valaki eltávozik, annak vége. A múltja, a jelenne, sőt még a jövője is eltűnik. Bevetésen a halál, dicsőn vagy dicstelenül, de mindig túl gyorsan érkezik. Nem válogat. Ám még a halálukon levőknek is vannak álmaik. Abban viszont mind megegyeznek, hogy vannak számukra fontos dolgok: szülők, gyermekek, barátok, szerelmek. Azok, akik pótolhatatlanok. Megbíznak egymásban és segítenek. Azok, akikkel születésünk pillanatában találkozunk, és a halálunkig mellettük élünk. Végül ezek a láthatatlan fonalak az idő múlásával erősebbé válnak a legerősebb kötélnél. Nehéz elmagyarázni. Mindannyian a kör részei vagyunk. A kör pedig a mi családunk.
- Neked magyarázzam, hogy milyenek a nők? A talány csúcsa. Veszélyesek. Szeszélyesek. Egy rossz szó és kitapossák a beledet. Gátlástalanul vájkálnak az ember agyában, hogy rákényszerítsék az akaratukat. Bosszantóbbak nem is lehetnének. - Hol lennénk mi, nagy és erős férfiak, a lányok nélkül? Ha nem élnének nők, mi sem feszíthetnénk ám, ezt sose felejtsd el! A legvadabb nő is szereti a férjét, kedves hozzá és jobb emberré változtatja.
Néha azt gondolom, bár felhő lehetnék... csak sodródnék előre, szállnék, ahová a szél repítene engem.
Ha a kismadár bölcsebb lesz, akkor nem a rácsokat feszegeti hasztalanul, hanem feltöri a zárat a csőrével. És ha a kismadár sohasem adja fel, a végén elrepülhet.
Azt mondtad, hogy minden létező egyszer elvész, de sajnos, tévedtél. Mert a szívembe markolt érzés sosem vész el, bárhogy szeretném.
Amikor egy személynek van valami értékes, amit megvédjen, akkor válik igazán erőssé.
Nincs ennél rosszabb érzés, nem igaz? Hogy folyton egyedül kell lennünk. Tudom, miért fáj neked, mert régen én is ebben a pokolban szenvedtem. De kiszabadultam, végül találtam embereket, akik fontosak nekem. Többet érnek nekem, mint az életem, megmentettek a borzasztó magánytól. Nem adom őket. Egyiküket sem.
Ha az eső lennék, ami összeköti az eget és a földet, akik soha nem lesznek eggyé... Vajon össze tudnám-e kötni az emberek szívét?
Facebook
Pinterest