Adózás
Ne örülj az adócsökkentésnek! Ez olyan, mintha egy rabló pénzt adna vissza neked taxira.
Az életben csak egy dolog biztos - leszámítva a halált és az adózást. Mindegy, mennyire próbálkozol, mindegy, mennyire jók a szándékaid, akkor is hibázni fogsz, és megbántasz másokat, és téged is megbántanak. És ha fel akarsz épülni, csak egyetlen dolgot mondhatsz: megbocsátok. Ha valaki igazságtalan, mi igazságra törekszünk. Megbocsátás nélkül a régi viták nem ülnek el. A régi sebek nem hegednek, és a legtöbb, amit remélhetünk, az az, hogy egy nap szerencsénk lesz, és feledni tudunk.
Az emberek ambivalens módon viszonyulnak az adózáshoz. Tudják, hogy az a társadalom javát szolgálja, de ha lehetőség nyílik arra, hogy kevesebbet fizessenek az államnak - különösen amikor a pénzüket a következő nemzedékre hagyományozzák -, nagyon leleményesnek bizonyulnak.
Adóim összege évről évre egy nagyságrenddel magasabb, mint amennyit legmerészebb álmaimban (doktorálásom idején) összes jövedelmemnek elképzeltem - és úgy fizetem ki, mintha a fogam húznák. Az adókat mégis kivetik, mindenki tiltakozása ellenére, mert feltétlenül megköveteli - mindenki! Megköveteljük, hogy az állam fenntartson különböző költséges szolgáltatásokat, s ehhez tetemes és bonyolult adózás szükséges. Megkövetelni a szolgáltatást, de panaszkodni, hogy fizetni kell érte - ez képmutatás, ha értik az ellentmondást, és gyengeelméjűség, ha nem.
A polgárok vagyonuk egy részét átengedik az államnak, hogy a másikat nyugodtan élvezhessék.
Adót szedni annyi, mint a lehető legkevesebb gágogás árán minél jobban megkopasztani egy libát.
A polgároknak az adót ellenszolgáltatásnak kell tekinteniük a védelemért, amelyben az állam személyüket és vagyonukat részesíti.
Amióta világ a világ, minden iparos és minden kereskedő lelkének az a legdédelgetettebb álma, az a legáhítottabb vágya, hogy a jövedelmének minél nagyobb hányadát vonhassa ki az adózás alól. Amióta állam van, adószedő állam van a világon, azóta minden egyes ember, akinek jövedelme van, egy-egy potenciális adócsaló.