William Pullen

A test magáért beszél, jelzései egyértelműek és erőteljesek, elmondja, hogy mi tesz boldoggá, mi szomorít el, hogyan kezeled a feszültséget, miként reagálsz arra, ha valami feldühít. Görnyedt testtartásod elárulja, mekkora súly nehezedik a válladra ezen az amúgy is ködös, nyirkos hétfő reggelen. A ma lépteinek könnyedsége fakadhat egy tegnapi jó hírből. A futásod kifejezheti, hogyan mozogsz a világban, vagyis hogyan boldogulsz a hétköznapokban, a magánéleti és munkakapcsolataidban. Sietősen fogsz hozzá a feladataidhoz, de hamar elfáradsz? Következetes vagy, egyenletes sebességet diktálsz magadnak, ám nem tudsz elengedni dolgokat, akkor sem, ha muszáj? Vagy csak a célszalag lebeg a szemed előtt, és elfelejted, hogy az is fontos, hogyan futsz?

A pillanat gyakran nem múlik el nyomtalanul, hanem tovább él bennünk, és olykor megdöbbentő felismerésre juthatunk önmagunkkal kapcsolatban. Ezek a megvilágosodás pillanatai.

A múlt eseményei nem lehetnek fontosabbak, mint az a felelősség, hogy kezelnünk kell a régi tettek következményeit a jelenünkben. A gyógyulás nem abban rejlik, hogy folyton újraéljük a múltunkat, hanem abban, hogy felismerjük a hatását. Annál több erőt ad, minél pontosabban meg tudjuk érteni, milyen szerepe volt a jelenünk formálásában.

Nem az a lényeg, mi történt velem korábban, hanem az, hogyan látom magam, és miként értékelem a múltat a jelenben.

Nemcsak segít, hanem elengedhetetlen is, hogy meg tudjuk osztani belső vívódásainkat egymással.

A vélemények végső soron nem tények - jönnek és mennek, naponta változnak, helyzettől függően.

Minden alkalommal, amikor történik velünk valami, két nyíl talál el minket. Az első maga az esemény, a történés. A második a reakciónk az adott történésre, és mindaz, amit még hozzáteszünk. Az első nyíl mindenképp eltalál minket, ám léteznek módszerek, amelyekkel elháríthatjuk a másodikat. A tudatos jelenlét révén megtanulhatjuk, hogyan fókuszáljunk az első nyílra, és miképp háríthatjuk el mindazt a zavart, frusztrációt és bizonytalanságot, amely a második nyíllal jár.

Lehetőségünk van függetleníteni magunkat a gondolatainktól, hiszen a gondolatok jönnek és mennek. Így megszabadulhatunk attól, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítsunk a gondolatainknak.

Nem dőlhetünk hátra a karosszékünkben arra várva, hogy a világ minden reggel bekopogtat az ajtónkon egy kész tervvel az adott napra. Nekünk kell lépéseket tenni a céljaink felé ahhoz, hogy teljes életet tudjunk élni, és elérjük, amit szeretnénk.

Próbálj úgy tekinteni az önkritika minden mozzanatára, mint a fejlődés esélyére. Értékeld a helyükön a hibáidat - minden ilyen alkalom egy-egy lehetőség, hogy kedvesebb legyél önmagaddal, és elfogadd magad olyannak, amilyen vagy.

Minden alkalom, amikor a vádaskodást elfogadásra, toleranciára cseréljük, maga a győzelem.

Nem számít, mennyire érezzük magunkat elszigeteltnek, és mennyire húz a mélybe a magunk teremtette sötétség, mert a nap minden hajnalban felkel, és új lehetőségeket kínál számunkra.