William Blake

Gyermek hitén ki nem nevet, Győz pokol s halál felett.

A túlzás útja a bölcsesség kastélyáig vezet.

Búcsúzom, zöld mezők, boldog ligetek, Hol örömöt lelnek a nyájak, Hol bárányok legelnek, néma csönd remeg, S ragyognak az angyallábak, Osztva láthatatlan áldást, S vigadalmat folyvást, Minden virágra és rügyre, Minden szunnyadó kebelre.

Az élet a Lélek Öt Ablakán át Nem látja, csak torzult világát, S hited lesz egy hazug világ, Ha csak szemeddel s nem szemeden át Látod, mit az éj ad s elvesz az éj, Mig fényárban a lélek álma mély.

Minden szent, mi él, az élet életnek örül.

Az emberek megfeledkeztek róla, hogy minden istenség az emberi szívben lakozik.

A szerelem önnön javát Nem űzi, nincs magára gondja, De másnak édes enyhet ád, És Eget épít a Pokolra.

Búra s örömre születünk; Aki ezt megérti jól, Bárhová megy, nem botol.

Minden éj s napon pedig Lesz, ki búra születik. Minden nappal s éjszakán Lesz, kit sorsa kéjre szán. Lesz, kit sorsa kéjre szán, S lesz, kit örök éjre szán.

Mindaz, ami ma valóság, azelőtt csak egy lehetetlen álom részét képezte.

Tigris, tigris, csóvafény Éjszakáknak erdején, Mily kéz adta teneked Szörnyű és szép termeted?

Mint szörny, kit rejt a felleg: Üvölt kínom. Az éj után esengek, Az éjt hívom. Háttal fordulok keletnek, Hol öröm árja reszket, Mert fénykarmával az ég Agyamba tép.

Együtt összhang s szerelem Lelkeden és lelkemen. Ágaink keverve fenn S gyökereink odalenn.
Ágainkon örömek, Csiripelők, édesek; Lábunk alatt halk erek: Ártatlanság, szeretet.

A túlzott bánat nevet. A túlzott öröm sír.

Könnyebb megbocsátani egy ellenségnek, mint megbocsátani egy barátnak.