Vassy Zoltán

A kutató (...) a munkája során nem azzal a precíz logikával dolgozik, amellyel később az eredményeit megfogalmazza, hanem tapogatódzó, intuitív, többé-kevésbé homályos és véletlenszerű gondolati utat jár be, és a helyes irány "megérzésében" a vizsgált témáról alkotott szemléleti képére támaszkodik.

Közhely, és mint ilyen, igaz: a tudomány sem él elefántcsonttoronyban. Minden egyes tudományterület fejlődését befolyásolja társadalmi közege, kezdve azon a kemény befolyáson, hogy mennyi pénzt kap, egészen azokig a "lágy" befolyásokig, amelyek az egyedi kutatók ismeretségi köréből érkeznek és személyes véleményüket alakítják.

Ha egy eszmerendszerben tömegek hisznek, biztos, hogy reális társadalmi igényt elégít ki, és ha irracionális eszmerendszerről van szó, az is biztos, hogy ez nem a valóság megismerésének igénye. Ezért eléggé kilátástalan az a törekvés, amivel némely amerikai értelmiségiek próbálkoznak, hogy logikus érveléssel szorítsák vissza.

Körülbelül olyan a helyzet, mint amikor egy hormonzavar miatt elhízott embert azzal akarnak lefogyasztani, hogy elmagyarázzák neki az egészséges táplálkozás elveit. A tömeg nem egyszerűen azért hisz a médium természetfölötti képességeiben, mert nem veszi észre a csalást. Ez is kell hozzá persze, de nem ez a lényeg. Elsősorban azért hisz, mert eleve hinni akar. A médiumok és jövendőmondók (...) olyasmit nyújtanak az embereknek, amit azok a tudománytól és általában a mai racionalitástól nem kapnak meg: érzelmi biztonságot.

A tudomány mindig újabb és újabb kérdéseket tesz fel ott, ahol az egyszerű embernek válaszra volna szüksége; így aztán nem csoda, ha inkább a prédikátorokhoz meg az utcasarki jósokhoz fordul. Mi hiába tudjuk, hogy a problémáit azok se oldják meg... Mellesleg, mi nem is tudhatjuk, hogy megoldják-e, mert a tudomány épp az olyan kérdéseket tárta fel legkevésbé, hogy valójában mi hiányzik ezeknek az embereknek. Lehet, hogy egyszerűen csak valami koherens és könnyen emészthető világképre vágynak, ami orientálja őket a mindennapokban. Lehet, hogy mindenekelőtt közösségtudatra, arra, hogy tartozzanak egy csoporthoz, velük azonosan gondolkodó és érző társakkal. Ha mindezt egy fundamentalista szektában kapják meg, és mondjuk ez által kerülik el a neurózist, akkor mit számít, hogy cserébe le kell tagadniuk a Nagy Ősrobbanást az égről? Hát nem megéri?

A klasszikus fizika fogalomrendszere a valóság azon tartományának leírására alakult ki, amelyet az embernek nap mint nap kezelnie kell; ha a kezelendő sebesség túl nagy, vagy a kezelendő méretek túl kicsik, ez a fogalomrendszer már nem működik zökkenőmentesen. Mindkét esetben olyan dolgokhoz akarunk természetes fogalmainkkal hozzányúlni, amelyekre természetes fogalmaink nem alkalmazhatók. (...) A valóság sokrétűbb, mint az ember által belakott tartománya, és emiatt ismereteink bővülésével számítanunk kell rá, hogy egyre több új területen kényszerülünk fogalomrendszerűnk átalakítására éppúgy, mint szemléleti kompromisszumokra az új jelenségek értelmezésében.

A világról alkotott emberi fogalmak, még a legegzaktabb tudományos fogalmak is, egyszerre objektívek és szubjektívek: kifejezik annak a valóságtartománynak viszonylag konzekvens és stabil objektív sajátosságait, amelyben élünk, de mivel speciálisan ennek a valóságtartománynak az objektív sajátosságait fejezik ki, rendelkeznek bizonyos szubjektivitással. Ezt talán nevezhetjük "faji szubjektivitásnak".

A tudomány sohasem volt képes rá, hogy alapja legyen egy elfogadható és érzelmileg kielégítő világképnek. Még maguk a tudósok számára se. A racionális meggondolásokból valahogy folyton az jön ki, hogy minden érték mulandó és minden erkölcsi rend történelmileg esetleges, és ez az embereket nagyon elbizonytalanítja.

Egy csomó ember jár-kel az utcán. Egy csomó ember ÉL az utcán: történnek vele dolgok, ő reagál rájuk, itt-ott hozzátesz valamit a hangulathoz maga is. Otthon van.

Egyelőre közel sem tudunk annyit a jelenségről, hogy egy névvel mindjárt hozzákapcsoljuk ismertebb jelenségtípusokhoz. Az ilyen eljárás mindig azzal a veszéllyel jár, hogy az ismert típusok tulajdonságait öntudatlanul átvisszük az új jelenségekre, amelyről így többet vélünk tudni, mint amennyit valójában tudunk; és persze az illuzórikus tudást gyakran fel is használjuk indokolatlan következtetésekhez.

A felületes sajtószenzációkkal etetett publikum éppúgy nem tehet saját tájékozatlanságáról, mint a tudományos módszerrel kutatók arról, hogy emiatt a tájékozatlanság miatt gyakran őket is szellemvadászoknak nézik.