Tom Harper

Ha az érzékek világában élünk, az érzékek teremtményeivé leszünk: gyarlók, hiányosak, mulandók. Csak ha sosem tévesztjük szem elől a Szépséget, az Igazságot és a Jóságot, amelyeket nem érzékeinkkel, hanem a tiszta gondolattal követünk, akkor fedezhetjük fel újra a lelkünkben a kétségtelen és örök tudást. És ez a bölcsesség útja.

Feltételezed, hogy a jóságnak van valamiféle állandó mércéje, amellyel minden embert osztályozhatunk.  Egy skála, egytől hétig. Én azt mondom, hogy az ember a mérték, és a jóság csak egy tulajdonság. Az ember nem önmagában jó, hanem valamiben.

Lehetetlenség bármiről is megtanulni bármit, mert ha tudjuk, miről akarunk tanulni, akkor azt már ismerjük, de ha nem tudod, miről akarsz tanulni, azt sem tudod, mit keressél.

A Teremtő annyi lélekre osztotta a keveréket, amennyi a csillagok száma, és beültette őket a testekbe, hogy megismerhessék az érzékelést és a szerelmet, amelyben kín és kéj egyesül, és a félelmet és a haragot és mind a többi indulatot. És ha az emberek uralkodnak ezeken az indulatokon, akkor erényes életet élnek, és idővel elfoglalják helyüket a csillagok között. De ha rajtuk uralkodnak el az indulataik, és bűnös életet élnek, akkor sántítani fognak mindhalálig, és visszaküldik őket a lenti világba.

A valóság nem fog eltávozni csak azért, mert te nem veszel tudomást róla.

A szerelem felmelegíti a lelkünket, mint a tavaszi nap.

Ha boldogulni akarsz, a társadalom szabályai szerint kell játszanod. A rossz hírű ember sohasem jut olyan messzire, mint a közismert erkölcsös.