Steven Pressfield

- Ez a férfi leigázta az egész világot! (...) Hát te mit tudsz felmutatni? (...) - Én leigáztam a világ leigázásának vágyát.

Néha a szellemek, akik nem tudnak megszabadulni az őket az élőkhöz fűző kötelékektől, visszatérnek azokra a tájakra, ahol földi életükben, a nap alatt jártak, s ott bolyonganak, lebegve, mint test nélküli madarak.

Egy harcos a saját védelmére hord mellvértet és a sisakot, míg a pajzsát az egész sor védelmére.

Van olyan erő, mely hatalmasabb, mint a félelem. Erőteljesebb, mint az önvédelem ösztöne.

Felemelő pillanat, mikor oly közel érezzük magunkhoz az isteneket, mint saját lélegzetünket.

Szerencsére az istenek előrelátóan teremtettek valamit fajunk eredendő gyarlóságának ellensúlyozására. Ez pedig, fiatal barátom, más, mint a háború.

Az erény nem a béke, hanem a háború szüleménye. Nem a béke, hanem a háború tisztítja meg a bűnt. A háború, és a harcra való készülődés hívja elő mindazt, ami az emberben nemes és becsülésre méltó. Ez egyesíti testvéreivel, ez köti össze őket önzetlen szeretetben, a szükség pillanatában kitörölve belőle mindent, ami alantas és becstelen. Ott, a gyilkolás szent taposómalmában még a legalávalóbb ember is felkutathatja és megtalálhatja magában, a züllött felszín alatt, énjének azt a részét, mely fényesen, erénnyel ragyog, s mely méltó az istenek megbecsülésére.

Vannak olyan szobák, amelyekbe nem szabad belépni. A harag. A félelem. Minden szenvedély, ami abba a "megszállott" irányba viheti el az elmét, amitől az ember összeroppan.

A kialakított szokások a te bajnokaid lesznek. Ha arra szoktatod az elméd, hogy egyféleképpen és csakis egyféleképpen működjék, ha nem engeded, hogy máshogy gondolkozzék, az nagy erőt ad a csatában.

A szokás hatalmas szövetséges lehet, barátom. A félelem vagy a harag szokása csakúgy, mint az önfegyelem és bátorság szokása.

Egy fiú nem létezhet város nélkül, nem válhat teljes értékű férfivá védelme nélkül.

Az a rossz szél, (...) mely senki felé nem hoz jó időt.

Te sokkal bátrabb vagy, mint én valaha is lehetek, mert te érző szívedből, érzékeny lelkedből kovácsolod ezt a vitézséget, míg engem az istenek eleve úgy teremtettek, hogy már a bölcsőben is vagdalkoztam és rugdalóztam.

A hízelgő nem azt mondja, amit szíve mélyén érez. Minden gondolatát a tettetés, színlelés palástjával leplezi.