Sophie Mackintosh

Egy gyermek álmai (...) frissek és furcsák, még nedvesek a színei, mint a kötélre száradni csipeszelt fényképeké.

A vegyészeihez a komfortérzet vitt. Mert meghatározott eredményt hozol létre, előre ismert a végkifejlet, mert az anyagösszetétel sokszorosan ellenőrzött, mert mások már végrehajtották pontosan ugyanezt az eljárást. Természetesen vigyázni kell a szennyeződésekkel, a kis ingadozásokkal, melyek felboríthatják az egész folyamatot, és merőben más keletkezik. Én mindenesetre imádtam az ismétlődést, az elemi erő munkálásának tudatát, a tudomány önigazoló képességét.

Sártengerben úszva, a torkolat hordalékain át lehet csupán elérnünk az óceánig.

Így rögzül az életed, megíratott és változtathatatlan. Tárgy, melyet igazából nem vettem birtokba.

Ne becsüld alá, mekkora könnyebbség, hogy a döntést elvették tőled.

Az anyaság a végromlás; különben közismerten annyi, mint szeretni és szeretve lenni.

Még ha nem tudod is, merre visz egy vágy, a követése esetleg megvilágosodás. De legalábbis jó mulatság.

A boldogtalanság újra meg újra visszatér (...). Ne hagyja elbizakodni a szívét! Soha nem lehet védett. Senki sem az.

Életed kicsiny lángjával mást kezdeni, mint ami adatott, elgondolhatatlan.

Jön még nap nap után, napok végtelen, csupán választásaimtól tagolt sora. (...) Rendelkezem az időm felett, az életem csakis az enyém.

A szupermarket biztonságérzetet nyújtott nekem. Már gyerekkoromban is meggyőződésem volt, hogy semmi rossz nem történhet ott, ahol bőség van. Imádtam a légkondicionálás kényelmét, a megvilágítástól hipervalóságosra fokozott színeket. A szupermarket emlékeztetett, hogy a szívem még nem zsugorodott össze és száradt ki.

Az álmok csak rám és megint csak rám tartoznak. A szégyenletességük, a furcsaságuk. Kell valami, ami az enyém, hát nem?

Csakis a jóság járt az eszemben, hogy mennyire távolinak érzem. A jóság ország, ahová nem juthatok el. A jóság nem szállodai szobában él. A jóság az állandóság állapota, csöppet sem olyan, mint az én testi létem a maga változékonyságában.

A test meg az elme gyakran egymásnak szegül, és az összehangolásuk, az együtthatásuk a lehetőségekhez mérten kiemelt fontosságú.

Minden jó rondasággá változtatható, óhatatlanul.