Sarah Addison Allen

amerikai írónő

Néha a börtön egyáltalán nem is börtön. Néha csak egy ajtó, amelyről azt gondolod, hogy be van zárva, mert soha nem próbáltad kinyitni.

Rosszabb elveszíteni, ami a tiéd, mint amekkora öröm valami újat kapni.

Néha egyetlen nagy közös ügy erősebben összetart, mint egy tucat kisebb kötelék.

A boldogság nem egy időpillanat, amelyet magunk mögött hagyunk. Hanem az, ami előttünk van. Minden áldott nap.

Ha magad miatt örülsz, tele vagy örömmel. De ha másvalaki örömében osztozol, túlcsordul a boldogságod.

Ha elárulsz valakinek egy titkot, bármilyen zavarba ejtő, az kapcsolatot létesít kettőtök között. Az a személy jelenteni kezd számodra valamit, pusztán azért, mert tud valamit.

A dolgok pontosan úgy történnek, ahogy történniük kell, és semmi értelme azon töprengeni, mit hoz a jövő. Az emberek szeretik ezt másképp gondolni, de amit az ember gondol, annak gyakorlatilag semmilyen hatása nincs arra, ami valójában történik.

Olykor azok az emberek, akik hosszú időt töltöttek együtt, egyszer csak azt képzelik, hogy egykor jobban mentek a dolgok, pedig nem. Az emlékek, még a rossz emlékek is megszépülnek, puhává érnek idővel, mint a barack a fán.

Kényes dolog a gyász. Ha nem törődünk vele, magától elmúlik, hogy aztán a legváratlanabb pillanatban csapjon le ránk. Ha viszont hagyjuk, hogy elhatalmasodjon rajtunk, és az életünk részévé váljon, vérszemet kap, és örökre a nyakunkon marad. Legokosabb, ha úgy kezeljük, mint egy látogatót. Betessékeljük, megvendégeljük, aztán útjára bocsátjuk.

A világ nem olyan, amilyennek látni szeretnénk, és nem is fog megváltozni a kedvünkért. A legokosabb, amit tehetünk, hogy nem méltatlankodunk, ha az emberek nem egészen úgy viselkednek, ahogy elvárjuk tőlük.

Az, hogy senki sem számít rá, hogy megteszed, még nem jelenti azt, hogy képtelen vagy rá.